hirdetés
Életmód

Visszakerült a Balatonba a „legendás” ponty

Elrabolták a Balaton „öreg vándorát” – a harminc kilós ponty végül úgy kerülhetett vissza korábbi élőhelyére, hogy a közösségi médiában felfigyeltek egy fotóra, amely az óriási halat ábrázolta.

Visszakerült a Balatonba a „legendás” ponty
hirdetés

A ponty nem egyszer akadt már horogra, s azok a horgászok, akiknek sikerült kifogniuk, joggal érezhették magukat büszkének azért, hogy egy fotón szerepelhettek a nem mindennapi hallal. Csakhogy az öreg vándorként emlegetett, több mint 30 kilogrammot nyomó pontyot nemrégiben eltulajdonították – derül ki az InfoStart cikkéből.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közlése szerint a Balatonon kötelező bejelenteni a 20 kilogrammosnál nagyobb pontyokat 2019 óta, ennek pedig az a fő célja, hogy nyomon követhető legyen a kapitális pontyállomány fejlődése. A halak dokumentálása halőrzési szempontból igen fontos, s a mostani példa is megmutatja, hogy miért.

A Balaton „öreg vándora” korábban felbukkant már Balatonfenyvesen, Balatonberényben, Balatonakarattyán, Balatongyörökön, Alsóörsön, illetve Balatonföldváron is a horgászok „zsákmányaként”, s úgy figyeltek fel az eltűnésére, hogy a közösségi médiában az egyik Tolna megyei horgásztavon tórekord fogásként megjelent az állat.

Az eddigiek alapján az adott tóban nem élt ekkora ponty, és a horgászfogásban sem volt még rá példa, a fotón szereplő hal pedig beazonosíthatóan nem más volt, mint az „öreg vándor”.

hirdetés

Az esetet jelentették a Nébihnek is, amely megkereste a tógazdát. Ő nem ellenkezett, és vállalta, hogy ha újra kifogják a pontyot, értesítik a Nébih-Állami Halőri Szolgálat munkatársait, a halat pedig visszaszállítják a Balatonba.

Június 26-án került horogra az óriási hal, amelyet aztán megfelelő körülmények között visszaszállítottak a Balatonba. A kiváló egészségi állapotnak örvendő állatot Siófokon juttatták a vízbe.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés