hirdetés
Életmód

Sehogyan sem lesz az igazi a mézeskalács? Elkeseredés helyett tégy egy próbát ezzel a recepttel!

Ami a mézeskalácsot illeti, tökéletesen igaz rá, hogy ahány ház, annyi szokás, vagyis recept jellemzi. Sőt, miközben egyesek a puha mézeskalácsra ácsingóznak igazán, mások úgy kedvelik, ha ropogósabb, vékonyabb, inkább kekszszerű a sütemény. Ugyancsak sokan vannak, akik egy-egy elrontott adag sütemény után döntenek úgy, hogy a karácsonyi repertoárból kihagyják ezt a finomságot, ami pedig nagy kár, hiszen kicsik és nagyok egyaránt rajonganak érte!

Sehogyan sem lesz az igazi a mézeskalács? Elkeseredés helyett tégy egy próbát ezzel a recepttel!
hirdetés

Azoknak, akik számára eddig csalódást jelentett a mézeskalács elkészítése, egy recepttel adunk bátorítást arra, hogy ne adják fel, és próbálják megsütni azt az adag mézeskalácsot, aminek aztán majd az egész család csodájára jár!  Ne feledjük; a mézeskalácsot nemcsak az íze miatt érdemes sütni, hanem azért is, mert tüneményes figurákat szaggathatunk a tésztából, amiket akár a gyerekekkel együtt is ki lehet dekorálni, ezzel fokozva az ünnepi hangulatot.

Hozzávalók:

  • 800 gramm finomliszt
  • 250 gramm vaj – szobahőmérsékleten, kockákra vágva
hirdetés
  • 1 csésze barna cukor
  • 2 nagyobb (M) tojás
  • 1 csésze virágméz vagy akácméz
  • 3 teáskanál őrölt fahéj
  • 3 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 1 teáskanál só

Elkészítés:

  1. Kezdetnek keverjük össze a száraz összetevőket a liszt kivételével (tehát a cukrot, a sót és a fűszereket) egy tálban.
  1. Robotkép segítségével dolgozzuk egybe a száraz összetevőket a felkockázott vajjal és a mézzel.
  1. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat is, s dolgozzuk el őket a tésztában.
  1. Végezetül adjuk hozzá a masszához a lisztet is, és dolgozzuk el benne alaposan.
  1. A tésztát érdemes egy órára a hűtőben pihentetni, mielőtt kinyújtanánk.
  1. Lisztezett felületen nyújtsuk ki vékony, kb. fél-egy centiméteres, egyenletes lappá a tésztát. Eközben a sütőt melegítsük 180 fokra!
  1. Szaggassuk ki a formákat a tésztából, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezve őket süssük kb. 10-14 percig a mézeskalács figuráinkat. (Ha még puha, ne tévesszen meg - pár perc hűlés után tökéletesre szilárdul! Azt is észben kell tartani, hogy a vékonyabb sütiknek elég lehet 9-10 perc, míg a vastagabbra hagyott mézeskalácsnál beleférhet akár negyed óra is. Összességében a sütemény aranybarnás színe utal még arra, hogy mikor készült el.)

Tipp - ha vékonyabbra van nyújtva a tészta, a sütemény ropogósabb lesz, ha picit vastagabbra, akkor pedig puhább.

Mivel ebből a receptből ideális esetben egy igen egyenes, szabályos tetejű sütemény sül majd ki, ezért nagyon is érdemes lehet például íróval díszíteni, de persze a színes cukormázak is szépen festenek a süteményen.

A mézeskalács író elkészítéséhez szükséged lesz egy M méretű tojás fehérjére, 200 gramm porcukorra, egy csipetke sóra, illetve pár csepp citromlére. 

Robotgéppel kell a tojásfehérjét habbá verni, majd ebbe dolgozzuk bele – továbbra is a robotgéppel – a sót és a porcukrot úgy, hogy a cukor két részletben, némi pihentetés után kerüljön bele a habba. Végül pár csepp citromlevet is belekeverhetünk az íróba. Fontos viszont, hogy a tojást ebben az esetben nem hőkezeljük, így például a szalmonella-fertőzés veszélyével is számolni kell; amennyiben nem erre alkalmas tojást használunk, úgy különösen. 

Élelmiszer-biztonsági szempontból ennél talán veszélytelenebb megoldás lehet egy egyszerűbb, fényes süteménymáz kikeverése, amit ételfestékkel is lehet akár színesíteni – bár egyértelműen kevésbé hagyományos dekorációról van szó, mint a hófehér író. Ehhez csupán 180 gramm porcukorra, fél teáskanál vanília kivonatra, egy teáskanál kukoricaszirupra, egy csipet sóra és 2-2,5 evőkanál vízre lesz szükségünk. (No meg persze esetlegesen azokra a plusz ételszínezékekre vagy netán aromákra, amelyeket saját igényünk szerint használnánk a mázhoz.) 

A máz elkészítéséhez pusztán annyi a dolgunk, hogy minden hozzávalót összekeverjünk. Azt, hogy jó-e a sűrűsége, onnan lehet megtudni, hogy egy süteményre keveset kanalazunk vagy cseppentünk belőle. Ha azonnal szétfolyik a máz, akkor túl híg, ha viszont nem, vagy csak nagyon picit terül el rajta, akkor túl sűrű. Ezt porcukor, illetve a második esetben víz hozzáadásával orvosolhatjuk. Ha nem azonnal használjuk fel a mázat, egy-két napig hűtőben is tárolható, amennyiben frissentartó fóliával lezárjuk a tálat, amiben tartjuk.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés