hirdetés
Életmód

Napi fél óra testmozgás már csökkenti a depresszió kockázatát

Ismeretes, hogy a testmozgás jót tesz a fizikai egészségnek, egy új kutatás azonban rámutatott arra, hogy ez egyúttal a depresszió megfékezésére is alkalmas módszer lehet azok esetében, akiknél nagyobb a genetikai kockázata a betegség kialakulásának.

Napi fél óra testmozgás már csökkenti a depresszió kockázatát
hirdetés

A bostoni Massachusetts Általános kórház kutatói szerint ez a tanulmány az első olyan munka, amely a testmozgás és a depresszió ezen aspektusait dolgozza fel. A Depression and Anxiety nevű lapban publikált tanulmány szerint a fizikai aktivitás pozitív hatással lehet azok esetében is, akiknek nagyobb a genetikai kockázatuk a depresszió kialakulására – számol be róla a MedicalNewsToday.com.

Karmel Choi, a kutatás vezető szerzője kollégáival mintegy 8 ezer önkéntest vizsgált a fenti téma vonatkozásában genetikai és elektronikai egészségügyi adatok felhasználásával. A két év alatt a kutatócsoport több millió adatot alkalmazva találta meg azokat a személyeket, akiknek depresszióhoz kapcsolódó diagnózist állítottak fel. Emellett minden résztvevőnek kiszámolták a genetikai kockázatát is.

Amikor a kutatók megfigyelték azokat a résztvevőket, akik esetében magasabb volt a depresszió genetikai kockázata, megfigyelték, hogy ezek az emberek a két év folyamán nagyobb eséllyel szenvedtek depresszióban.

Azok azonban, akik több fizikai aktivitást mutattak, kisebb valószínűséggel váltak depresszióssá, még ha genetikailag nagyobb volt is erre a kockázat az esetükben. Még azok esetében is csökkent a depresszió kialakulásának kockázata, akik a legmagasabb genetikai kockázattal rendelkeztek, amennyiben több testmozgást végeztek.

hirdetés

A megfigyelések szerint nagyjából harmincöt percnyi napi fizikai aktivitás segíthet az embereknek abban, hogy csökkentsék a kockázatot, és nagyobb eséllyel kerüljék el a jövőben a depressziós időszakokat. Heti négy óra testmozgás összesen mintegy 17 százalékkal csökkenti tovább a depresszió kockázatát.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés