hirdetés
Életmód

Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút

Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó - közölte Palkovics László szombaton Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.

Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút
hirdetés

Az innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz.

Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól - mondta Palkovics László, emlékeztetve arra, hogy a fejlesztés részeként négy híd is megépült. A fejlesztés alapvetően turisztikai céljához igazodva, tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az elmúlt tíz évben mintegy 1300 kilométer új kerékpáros útvonal fejlesztése valósult meg Magyarországon, így jelenleg több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott létesítmény áll a közlekedők rendelkezésére. Jelezte: ebből 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút.

A 2014-2020 közötti időszakban további jelentős fejlesztések valósultak meg és fejeződnek be hamarosan hazai és uniós támogatásból, összesen több mint 200 milliárd forint értékben. A meglévő hálózat így belátható időn belül 2000 kilométer új önálló kerékpárúttal bővül, míg a teljes kerékpározható hálózat 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert - közölte.

hirdetés

Rámutatott: a Tisza-tónál két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik, a most lezárult projekt nyomán ezek is felértékelődnek. A hazai szakaszok fejlesztése több helyszínen most is tart: megújul a Balatoni Bringakör, épül a Budapest-Balaton összeköttetés, a napokban készült el az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút.

A kormány nemcsak a kerékpárutak fejlesztéséről, hanem a már megépült szakaszok színvonalas üzemeltetéséről is gondoskodik - fogalmazott Palkovics László. Felidézte: a kerékpárutak fenntartása korábban a helyi önkormányzatok feladata volt, egységes üzemeltetési gyakorlat híján azonban a karbantartás minőségében és az egyes útszakaszok állapotában jelentős eltérések voltak. Ezt felismerve született döntés arról, hogy a fenntartásba bevonják a 32 ezer kilométeres állami közúthálózatot kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t.

A miniszter szavai szerint a társaság az elmúlt két évben több mint 1000 kilométernyi kerékpárutat vett kezelésbe. A most elkészült Tiszafüred-Poroszló szakaszt is a közútkezelő gondozza majd, amely mérnökségi hálózatára és szakembereire építve a korábbinál magasabb színvonalon tudja ellátni ezt a feladatot.

Jelezte: az infrastruktúra korszerűsítése mellett a KRESZ módosítására is szükség van a kerékpárosok biztonsága érdekében, emellett a tervek között szerepel az elektromos járműtámogatási rendszer kiterjesztése az elektromos rásegítésű kerékpárokra.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen arról beszélt: "Magyarország jelenleg leglátványosabb kerékpáros infrastruktúrájának" átadó ünnepsége egyben az idei aktív turisztikai szezon megnyitója és a nyaralóhajózási program elindítása is. Az új kerékpárút-szakasz és vele a Tisza-tó bringakör a régió összes településének fontos, hiszen kiemelt kerékpáros turisztikai célponttá teszi ezt a vidéket - hangsúlyozta. A most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a tározó körül, mely így várhatóan legkésőbb 2021-ben elérheti a 100 ezer főt - fűzte hozzá megjegyezve, hogy a régió fellendítését elősegítve kilátótornyok újraépítését és a víziturizmus fellendítését is támogatja a kormány.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés