hirdetés
Életmód

Jót tesz a gyerekek mentális egészségének a természet közelsége

Többen a városi életmódot okolják azért, hogy a gyerekek mintegy távol kerülnek a természettől, s az ilyen életmód az aktív szórakozásukat és étkezési szokásaikat tekintve is káros hatású lehet. Több fiatal gyereket ráadásul pszichológiai szempontból is hátrányosan érinthet az olykor akár stresszhez és levertséghez vezető életmód. Kínában az óvodások mintegy 22, Hongkongban mintegy 16 százaléka küzd a mentális egészségét érintő problémával.

Jót tesz a gyerekek mentális egészségének a természet közelsége
hirdetés

Hiába válik egyre bizonyosabbá, hogy a természetben töltött időnek számtalan pozitív egészségügyi hatása van, s hiába létesítenek egyre több, a gyermekek jóllétét is szolgáló zöld felületet világszerte a városokban, sokan továbbra sem használják ki ezeket. Így például Hongkongban ugyan a lakosság 90 százaléka mindössze 400 méterre otthonától találna az Egészségügyi Világszervezet által javasolt tulajdonságokkal rendelkező zöld területet, a családok nagyobbrészt nem használják ezeket a területeket.

Dr. Tanja Sobko, a tanulmány egyik szerzője ugyanakkor elmondta azt is, hogy milyen tényezők „riaszthatják el” a szülőket bizonyos zöld területektől – így például megfigyelésük szerint többen úgy hiszik, hogy az ilyen helyek veszélyesek és koszosak, de az olyan „barátságtalan” táblák is bátortalanítóan hathatnak rájuk, mint például a „Fűre lépni tilos” feliratúak.

A ScienceDaily által is ismertetett kutatás során a szülőket kérték meg egy kérdőív kitöltésére, amellyel a kisgyermekek a természethez való kötődésének mértékét térképezték fel. A kérdések négy területet érintettek, amelyek a természet élvezete, a természettel való empátia, a természettel szemben mutatott felelősség, illetve a természet ismerete voltak. Később egy újabb kérdőívvel a gyerekek esetleges viselkedési problémáit és jóllétét mérték fel.

Összesen 493 olyan családot vontak a kutatásba, ahol 2-5 éves gyermekek voltak. Az eredmények szerint azok a szülők, akik gyermekei közelebbi kapcsolatot ápoltak a természettel, kevesebb szorongásról, hiperaktivitásról, érzelmi nehézségről és viselkedési problémáról számoltak be, valamint a szociális készségek javulása is megfigyelhető volt esetükben. Azok a gyerekek, akik nagyobb mértékű felelősségtudattal voltak a természet iránt, könnyebben kijöttek a kortársaikkal is.

hirdetés

A tanulmányt a PLOS ONE nevű lapban publikálták, s a jövőben a tervek szerint vizsgálnák azt is, hogy a természet közelsége milyen hatással lehet a gyermekek bélrendszerének mikrobiótájára.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés