hirdetés
Életmód

Érdekes dolgok derültek ki a pletykálásról

A férfiak éppúgy hajlamosak másokat kibeszélni, mint a nők, ráadásul az alacsonyabb jövedelműek sem pletykálnak többet, mint a gazdagabbak. Ellenben a legpletykásabbak minden korosztályban és mindkét nem képviselői közt egyértelműen az extrovertált emberek. Legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból…

Érdekes dolgok derültek ki a pletykálásról
hirdetés

A kaliforniai UC Riverside egyetem tanulmánya szerint a nők voltaképpen nem hajlamosabbak a másokat lejárató pletykálásra, mint a férfiak, valamint az alacsonyabb jövedelmű emberek sem hajlamosabbak a pletykálásra, mint a gazdagabbak. Kiderült továbbá, hogy a fiatalok gyakrabban beszélnek ki másokat negatív felhanggal, mint az idősebbek – számol be róla a ScienceDaily.com.

A Social Psychological and Personality Science nevű lapban megjelent tanulmány az első, amely ilyen alaposan vizsgálta a pletyka természetét kitérve a pletykálók kilétére, a témákra és a pletyka gyakoriságára. Napi 52 percnyi pletyka volt egyébként az átlag…

„A nyilvánosság érdeklődéséhez és a témával kapcsolatos véleményéhez képest meglepően kevés az információ arról, hogy ki és hogyan szokott pletykálni”

– mondta Megan Robbins, aki a tanulmányt Alexander Karannal közösen készítette. Hozzátette, kutatóként vizsgálva a témát le kell vetkőzniük a pletyka általános megítélését, s szakmai szempontból a pletykát olyan beszélgetésnek kell minősíteni, amely az érintett személy távollétében zajlik, és lehet pozitív, negatív vagy semleges tartalmú is.

hirdetés

A fenti definíció mellett természetesen aligha találunk akár csak egy embert is, aki ne pletykálna, hiszen nap mint nap beszélünk olyan emberekről – akár hírességekről is –, akik éppen nincsenek jelen a beszélgetés idejében.

A kutatás során összesen 467 embertől gyűjtöttek adatot, akik közt 269 nő és 198 férfi volt, az életkoruk pedig 18 és 58 év között volt. Az önkéntesek egy speciális rögzítőt viseltek, amely a beszélgetéseik mintegy 10 százalékát rögzítette – ezt elemezték később a kutatók. Összesen 4003 pletykálás történt, amelyek közül szétválogatták a pozitívakat, negatívakat és semlegeseket. Ezután tovább kategorizálták a pletykákat aszerint, hogy hírességről vagy ismerősről szóltak-e, hogy milyen volt a témájuk, és hogy milyen nemű beszélgetőtárssal folytatták őket az önkéntesek.

Az eredmények szerint noha a különböző életkorú emberek ugyanolyan gyakran pletykáltak, a fiatalok hajlamosabbak voltak a negatív pletykákra. Összességében az önkéntesek 16 órából egyet töltöttek átlagosan pletykálással, ami az összes beszélgetésük 14 százalékának felelt meg, s a pletykák mintegy háromnegyede semleges volt. A semlegeseket 604 esettel a negatív pletykák követték, míg jót csak eléggé elenyésző mennyiségben (376 eset) mondtak másokról távollétükben az emberek.

Alapvetően több szó esett az ismerősökről, mint a hírességekről – az arány itt 3292 : 369 volt az ismerősök „javára”.

Noha a nők alapvetően többet pletykálnak a férfiaknál, a különbség inkább a semleges pletykák esetében tűnik ki, vagyis amikor információkat osztanak meg másokról egymással – ellenben a negatív pletykákkal a férfiak sincsenek lemaradva.

Aligha meglepő, hogy a pletykálás elsősorban az extrovertált emberekre jellemző, ráadásul ez mindhárom kategóriában így van.

Kiderült az is, hogy az alacsonyabb jövedelmű és kevésbé tanult emberek nem pletykálnak többet a tanultabb és gazdagabb társaiknál.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés