hirdetés
Életmód

A magvak fogyasztása segíthet megőrizni az egészséges agyműködést

Ha valaki hosszú időn át rendszeresen fogyaszt magvakat, idősebb korában jobb kognitív egészségre számíthat a Dél-Ausztráliai Egyetem egy friss kutatása szerint.

A magvak fogyasztása segíthet megőrizni az egészséges agyműködést
hirdetés

A kutatás során összesen 4822 kínai felnőttet vizsgáltak, akik közül mindannyian 55 évesnél idősebbek voltak. A kutatók megfigyelése szerint azok, akik naponta több mint 10 gramm mogyorót, diófélét fogyasztottak, jellemzően jobb mentális egészséggel, érvelési és gondolkozási készséggel, illetve jobb memóriával is rendelkeztek, mint a magvakat nem fogyasztó társaik.

Dr. Ming Li, a kutatás vezetője elmondta, hogy ez az első olyan tanulmány, amelyben az idősödő kínai felnőttek esetében a magvak fogyasztása és a jobb kognitív képességek között összefüggést tudtak megállapítani, s egyúttal némi betekintést nyerhettek az öregedő népességet érintő egészségügyi problémák, így a demencia kérdéskörébe is – számol be róla a Sciencedaily.com.

„A népesség öregszik, ez a huszonegyedik század egyik legfontosabb kihívása. Nemcsak arról van szó, hogy az emberek tovább élnek, de ahogyan öregszenek, további egészségügyi támogatásra van szükségük, amely eddig példa nélküli nyomást helyezhet az idősgondozásra és az egészségügyi szolgálatokra. Kínában ez egy hatalmas probléma, mivel a népesség jóval gyorsabban öregszik, mint a világ bármely másik országában”.

A kutató éppen ezért a megelőző egészséggondozás fontosságára hívta fel a figyelmet, amely segíthet az egyre öregedő népességgel összefüggő problémák kezelésében. A megfelelő táplálkozás pedig egyike lehet azoknak a változásoknak, amelyekkel elérhető, hogy az idős emberek egészsége jobb legyen.

hirdetés

„Azáltal, ha napi több mint 10 gramm (vagyis két evőkanál) diót, mogyorófélét fogyaszt egy idős ember, akár 60 százalékkal növelheti kognitív funkcióit azokhoz képest, akik nem esznek ilyen magvakat”

– ismertette a szakember.

Dr. Ming Li az általuk megfigyelt összefüggésekkel kapcsolatosan még elmondta, hogy a magvakban ismerten sok az egészséges zsiradék, rost, valamint fehérje is, és a bennük található tápanyagoknak köszönhetően képesek a koleszterinszint csökkentésére, továbbá a kognitív egészség megőrzésének támogatására.

Noha az idősödéssel összefüggő kognitív hanyatlásra nincs gyógymód, a táplálkozás befolyásolhatja, hogy az egyes idősebb emberek esetében milyen mértékű károsodás alakulhat ki. Vagyis, ha megfelelően táplálkoznak, azzal akár meg is nyújthatják azt az időszakot, amíg kognitív képességeik megfelelően működnek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés