hirdetés
Életmód

A környezetvédelem jegyében tiltották be a karácsonyi üdvözlőkártyákat egy iskolában

Egy brit általános iskolában az igazgató meglepő lépésre szánta el magát. Nevezetesen, betiltotta a karácsonyi üdvözlőkártyák használatát, arra figyelmeztetve a diákokat, hogy azok ártalmasak a környezetre nézve. Jelen esetben ez a tanároknak, dolgozóknak és osztályoknak küldött képeslapokat érinti csak, azonban egyúttal egy fontos üzenetet is szeretne átadni a lépéssel az igazgató.

A környezetvédelem jegyében tiltották be a karácsonyi üdvözlőkártyákat egy iskolában
hirdetés

A lépés mindenek előtt elgondolkodtató, és talán túl radikális is. Hiszen gondoljunk csak bele, végső soron vannak, akik kifejezetten szeretik, és a polcukon őrizgetik az összes karácsonyi képeslapot, amit valaha kaptak, vagy éppenséggel büszkén mutogatják a vendégeknek, milyen lapokat küldtek az unokák.

Ebben az esetben aligha beszélhetünk kirívó környezeti terhelésről tekintve, hogy más, akár kevésbé környezetbarát termékeket a képeslaphoz használt papírmennyiség sokszorosával, és persze műanyaggal csomagolnak, míg a képeslapot feleslegesen nem csomagoljuk be.

Csakhogy való igaz: az elküldött karácsonyi képeslapok nagyobb része kidobásra kerül. És itt évente több millió kidobott példányról beszélünk, a postai szállítást pedig, amely ugyancsak környezeti terheléssel jár, még csak számba sem vettünk.

A granthami Belton Lane általános iskola igazgatója, Jonathan Mason mindenesetre indokoltnak látta megszakítani az intézményben a sok évtizedes karácsonyi hagyományt, mivel szerinte az a légköri szén-dioxid mennyiségét tekintve igen ártalmas hatást fejt ki. Állítása szerint ráadásul több „aggódó” diák is megkereste őt afelől érdeklődve, milyen környezeti hatásai vannak a sok-sok képeslapnak.

hirdetés

A DailyMail publikálta is a levelet, amelyet a tanár írt a szülőknek, s ebben megfogalmazta, hogy világszerte olyan mennyiségű képeslapot küldenek az emberek, amelyeket egymás mellé helyezve ötszázszor lefedhetnénk a bolygó felszínét, miközben ezeknek a lapoknak az előállítása nyilván valóan hozzájárul az egyre növekvő szintű légköri szén-dioxid felgyülemléséhez.

„Így tehát, hogy környezetbarát módon működjünk, iskolánk ettől az évtől kezdődően nem helyez ki postaládát a karácsonyi képeslapoknak”

– fogalmazott az intézményvezető, aki egyúttal arra kérte a szülőket, hogyha mindenképpen ragaszkodnak a képeslapküldéshez, egy osztálynak csak egyetlen lapot küldjenek, amelyet a tanárok kihelyezhetnek úgy, hogy minden tanuló megtekinthesse.

A szülők egy része szerint képmutatás az igazgató lépése, kiváltképpen azt követően, hogy mindezt több száz papíron kiküldött levéllel közölte velük. Mások azért sem értették a dolgot, mert ehelyett promótálhatta volna az igazgató azt is, hogy az egyszer már használt képeslapokat más években újrahasználják.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés