hirdetés
Kultúra

Vidéken is csodás adventi vásárokat találhatsz!

Ismét elérkezett az évnek az az időszaka, amikor nagy vágyat érezhetünk egy-egy adag forró csoki vagy forralt bor elszürcsölésére, miközben a fényárban úszó utcákat járva a szépséges kézműves vásári kínálatban gyönyörködünk. A mesés hangulatért és érdekes programokért azonban nem is kell a fővárosba utazni, hiszen számos vidéki városban találkozhatunk nagyszerű adventi-karácsonyi vásárokkal.

Vidéken is csodás adventi vásárokat találhatsz!
hirdetés

Szeged

Szeged belvárosában a Dóm téren, a Dugovics téren és a Széchenyi téren vérbeli ünnepi hangulat fogadja a látogatókat az ilyenkor megszokott vásári forgataggal és fénydíszekkel együtt, amelyet érdekes programok is kiegészítenek. Érdemes például az adventi időszakban az építészeti szempontból is nagyszerű Dómban ellátogatni egy adventi koncertre, de a Mesés Kastély programjai, a szalmalabirintus, vagy éppen az óriáskerék is igazán izgalmasak tudnak lenni. A nagy tömegeket vonzó rendezvényelemek, így például a tűzzsonglőrök fellépése vagy a fényfestés ebben az évben a járványra való tekintettel elmaradnak, azonban remélhetőleg a többi program mindenkit kellően tud majd kárpótolni ezért.

Eger

Egerben már feldíszítve pompázik a karácsonyfa a Dobó téren, és advent első vasárnapja ünnepi fénydíszben köszönt majd be a Gárdonyi téren és a belváros más részein is. Ezúttal is szépséges fénydekorációkra, a városban „megbúvó” meseszereplőkre, forralt borra, no és persze a látványos óriáskerékre számíthatnak a további programok mellett a látogatók.

hirdetés

Debrecen

Debrecenben már november 26-án megkezdődnek az adventi programok, amelyek közül az egyik legnépszerűbb természetesen a – most még nagyobb területen helyt kapó – adventi kirakodóvásár maga. A korcsolyapályán az egész család kikapcsolódhat ezúttal is, de lesznek kulturális programok és gyertyagyújtások is, továbbá a fényvillamos is segít ünnepi hangulatba kerülni.

Győr

A győri Adventi és Téli Fesztivál is kezdetét veszi lassacskán, és sokak szívébe hozhat melegséget a ragyogó fénydíszekbe öltöztetett belváros, a Betlehem, vagy akár a Széchenyi téren felállított karácsonyfa. Itt is pénteken ragyognak fel a karácsonyi díszek fényei, s a Dunakapu téren korcsolyapálya, óriáskerék, a Széchenyi téren pedig látványos fényfestés várja majd az érdeklődőket.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Evgeny)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés