hirdetés
Kultúra

Online lehet „barangolni” a Vörösmarty téri vásár kínálatában a megszokott rendezvény helyett

A koronavírus-világjárvány mindenhol szokatlan megoldásokat követel meg, és bármennyire is csalódottak lehetnek többen a hagyományos, látványos budapesti adventi vásár elmaradása miatt, egy online változattal azért igyekeznek kárpótolni őket.

Online lehet „barangolni” a Vörösmarty téri vásár kínálatában a megszokott rendezvény helyett
hirdetés

Egészen rendhagyó módon, online lesz „megtartva” a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár.

Még októberben megszületett a döntés, miszerint 2020-ban az új koronavírus jelentette kockázat miatt elmarad a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, s helyette a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) olyan kampányt indít, melynek célja a hazai kézművesek támogatása.

A Blikk most arról írt, hogy a vásár szervezői egy honlapot készítettek, ahol az alkotók, árusok és kézművesek mutatkozhatnak be, ami nagy segítséget nyújthat nekik abban, hogy – a körülmények ellenére – ebben az adventi időszakban is megtalálhassák őket azok, akik tőlük szeretnének egyedi karácsonyi ajándékot vásárolni barátaiknak, szeretteiknek.

Októberi bejelentése megtételekor egyébként a BFTK felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi adatok emelkedése miatt a környező országok nagyvárosaiban is hasonló intézkedésekre készültek – vagyis más országokban is elmaradnak a vásárok, vagy szigorodnak azok lebonyolításának körülményei.

hirdetés

A kézműveseket és termékeiket az érdeklődők a https://budapestikaracsony.hu/ weboldalon ismerhetik meg, ahol bemutatkozójuk mellett néhány termékük is látható, valamint szerepel az egyes kézművesek elérhetősége is a számukra kialakított aloldalakon.

Szerencsére a honlap is elég látványos és hangulatos lett, így a megszokott karácsonyi vásárnak legalább egy darabkáját sikerülhetett általa átadni a potenciális vásárlók számára...

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés