hirdetés
Kultúra

Mégsem szűnik meg a Sláger FM

Mégsem szűnik meg a Sláger FM, hanem ehelyett a szombati naptól az FM 95.8-on sugározza majd – változatlan zenei- és műsorkínálattal – az adásait. A főváros egyik legnépszerűbb rádióadója minderről a Blikknek számolt be.

Mégsem szűnik meg a Sláger FM
hirdetés

Változatlan zenei kínálattal és műsorokkal, ámde új frekvencián – az FM 95.8-on – folytatja tovább működését a budapestiek egyik legkedveltebb rádióadója, a Sláger FM – tudta meg a Blikk. Előzőleg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem engedélyezte, hogy a Sláger FM az eredeti frekvenciáján hosszabbítson.

A lap szerint egyébként jól is jár a Sláger FM, ugyanis február másodikától kétszer annyi, mintegy 2,5 millió hallgatót tud majd elérni, köszönhetően a vételkörzete megduplázódásának.

A változással kapcsolatosan a Blikknek Ürge Dezső, az FM 95.8 kizárólagos értékesítését végző TriMedia Sales House Kft. kereskedelmi vezetője elmondta, hogy pusztán annyiról van szó, hogy a hallgatóknak az FM 95.8-ra kell állítaniuk a rádióikat. Mint azt a kereskedelmi vezető hozzátette:

„ha (a hallgatók ezt) megteszik, ugyanazokat a zenéket, ugyanazokat a műsorokat és ugyanazokat a műsorvezetőket hallhatják, amelyeket, akiket megszokhattak, megszerettek”.

hirdetés

A lap ismertetése szerint pontosan most szombaton 0 órakor következik be a váltás, s rendhagyó módon most szombat reggel is a Sláger Reggel műsorvezetői, Pordán Petra, Abaházi Csaba, Bárdosi Sándor és Növényi Norbert köszöntik a hallgatókat.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés