hirdetés
Kultúra

Leopárdbébi született a miskolci állatkertben

Perzsa leopárd született a miskolci állatkertben, ami hatalmas örömet jelent, hiszen nemcsak rendkívül népszerű, de ritka, veszélyeztetett nagymacskáról is van szó egyben.

Leopárdbébi született a miskolci állatkertben
hirdetés

A kicsi még június tizenegyedikén látta meg a napvilágot, ám most már anyjával együtt kimerészkedik olykor az odúból, valamint első állatorvosi vizsgálatán is túl van, így akár a látogatók szeme elé is kerülhet a leopárdház üvegfalán át. Igaz, erre még csak időnként adódik lehetőség, így némi szerencsére is szükség van hozzá – derül ki az állatkert honlapján megjelent közleményből.

Az állatkertben korábban már született egy perzsa leopárd, a 2017-ben született Touran nevű állat egyelőre apjával együtt látható a leopárdkifutóban, ám hamarosan elérkezik az ideje annak, hogy egy másik állatkertben ő maga is „saját családot alapítson”.

A most született kölyköt és anyját az első hetekben a gondozói is csak a lehető legkisebb mértékben zavarták, ezért számos fontos információ csak a közelmúltban elvégzett állatorvosi vizsgálat során derült ki róla. Egyebek mellett megtudták, hogy nőstény állatról van szó, és megmérték a súlyát is. Emellett ellátták microchippel, és a kötelező oltásokat is beadták neki.

A fiatal állat kilencvenkét napos vemhesség után látta meg a napvilágot, ám az első hetekben anyjával tartózkodott a számukra kialakított odúban. Hathetes korára azonban a leopárdkölyök anyjával együtt már gyakran kimerészkedik az odúból, és felfedezi a külvilágot.

hirdetés

Az apaállat nem vesz részt a kölyök nevelésében, hiszen ezek a ritka nagymacskák a természetben magányosan élnek, sőt, a nősténynek az állatkertben is igyekeztek olyan nyugodt körülményeket megteremteni, amelyben biztonságban fejlődhet a kölyök. Ennek érdekében a kicsi és anyja még a leopárdházban él, miközben az apa és az idősebb testvér egy másik kifutóban lakik.

Egyelőre a kis leopárd még főként anyatejen él, ám a húst is ízlelgeti már olykor.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés