hirdetés
Kultúra

Kreatív módon hívja fel a figyelmet a műanyaghulladék problémájára egy brooklyni művész

Robin Frohardt brooklyni művész eldobott műanyag zacskókat használt fel, amelyekből élelmiszereket formázott meg. A nejlonszatyrokból készült paradicsomokat, sushikat és más „finomságokat” pedig a New York-i Times Square-en állítják ki.

Kreatív módon hívja fel a figyelmet a műanyaghulladék problémájára egy brooklyni művész
hirdetés

A Plastic Bag Store (Nejlonzacskó Üzlet) címet kapott installáció a 2020. március elsején életbe lépett New York-i nejlonzacskó-tilalommal összefüggésben kerül a New York-i térre – írja a Dezeen.com.

A cél az volt, hogy a város utcáin gyűjtött nejlonzacskókból a művész olyan alkotásokat készítsen, amelyek felhasználásával „be tudja rendezni” egy hagyományos élelmiszerbolt másolatát.

Ezzel egy vizuálisan gazdag, humoros installációt hozott létre elmondása szerint a művész, aki reméli, sikerül arra serkentenie az embereket, hogy elgondolkozzanak róla, milyen sokáig is marad a környezetben az a hulladék, amelyet ők egyszerűen csak eldobnak.

„Azzal próbálkoztam, hogy valami autentikusat és emberi léptékűt alkossak valamiből, amely tömeggyártott”

hirdetés

– fogalmazott a művész.

A művész nemcsak rendkívül sokféle eldobott műanyag csomagolást és zacskót használt fel, de egyúttal itt-ott szóvicceket is belecsempészett az átkeresztelt termékek új megnevezésébe, amivel talán még érdekesebb és izgalmasabb lett a részletekig menően kidolgozott installáció.

Ráadásul egy kis bábelőadást is írt a művész az installációhoz, amelyben azt latolgatja, vajon miként gondolkoznak majd a jövő generációi az eldobott műanyaghulladékról.

Az installációt ingyenesen látogathatják majd az érdeklődők március 18. és április 12. között.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés