hirdetés
Kultúra

Idén elmarad a Sziget fesztivál

Az idei évben nem lesz Sziget Fesztivál, és a Telekom VOLT, valamint a Balaton Sound fesztiválok is elmaradnak – számol be róla a Blikk.

Idén elmarad a Sziget fesztivál
hirdetés

A több mint 25 éves történelemre visszatekintő Sziget Fesztivál szervezői már közleményt is kiadtak, amelyben megfogalmazzák egyebek mellett azt, hogy mit is jelent pontosan számukra a fejlemény, s hogy az elővételes jegyvásárlóknak milyen megoldásokat kínálnának.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, hogy a mostani helyzetre nincsen történelmi tapasztalat, így nincsen kész megoldásuk sem még.

„Egyelőre csak végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollegáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált”

– idézi a Blikk a főszervező szavait.

hirdetés

Kádár Tamás megjegyezte, hogy mindenek előtt egy optimális megoldás kialakításán dolgoznak azok számára, akik elővételben vették meg a jegyet. Szóba kerülhet például a jegyek következő évi felhasználhatóságának biztosítása, illetve a visszatérítés is. A lap szerint a nemzetközi példákat elemezve több megoldás is született már, egyes országokban pedig külön jogszabályokkal is szabályozzák és támogatják a folyamatot.

A fesztivál főszervezője ugyanakkor szólt arról is, hogy ez egy precedens nélküli helyzet, amely nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, valamint ezáltal az országnak is, ráadásul munkahelyek, cégek sodródhatnak veszélybe.

A közlemény szerint elindultak ugyan az egyeztetések a kormányzattal az esetleges segítségről, de konkrét eredményre még nem jutottak a döntéshozókkal a fesztiválszervezők.

A Sziget szervezői számára elsődleges szempont, hogy a vendégek a lehető legkedvezőbb megoldást kapják, s jövő nyáron már együtt élvezhessék a világszínvonalú fesztiválokat. A mostani helyzetben egyelőre az emberek türelmét kérik, s leszögezték, hogy keresik a megoldást.

Másfelől viszont elmondták azt is, hogy sokat jelentene a fesztivál számára, ha azok az elővételes jegyvásárlók, akik már megvették a jegyet, a jövő évi fesztiválra való befektetésként tekintetének arra.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés