hirdetés
Kultúra

Függőhíd vezetheti végig a kirándulókat a magasban Sátoraljaújhelynél

Új turistalátványosságot hozhatnak létre Sátoraljaújhely két hegycsúcsa között. A tervezett függőhíd kivitelezője is meglehet már egy, az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent hirdetmény alapján.

Függőhíd vezetheti végig a kirándulókat a magasban Sátoraljaújhelynél
hirdetés

A Szárhegy és a Várhegy közötti, több mint 4 milliárd forintból létesítendő kötélhidat eszerint a Graboplan Industrie Kft. építi majd fel – írja a Magyar Építők alapján az InfoStart.hu.

A függőhidat várhatóan a Zemplén Kalandpark nyitvatartási idejében érhetik el a turisták. Belépőjegyet kell váltaniuk a hídon való sétához, s beléptetőkapuk vezetnek majd a mozgás- és rezgésérzékeny szerkezetre.

A portál kitér rá, hogy a hétszáz méter hosszú híd a Szár-hegyi Magyar Kálváriát és a Várhegyen fekvő sátoraljaújhelyi várat is összeköti majd a turisták számára.

A polgármester a boon.hu-nak elmondta, hogy Sátoraljaújhely mellett Tokaj-Hegyalja mind a huszonhét települése és a zempléni Hegyköz is hasznát látja majd a beruházásnak, amelytől évi egymillió turista odavonzását várják.

hirdetés

A híd korszerű és tartós anyagok felhasználásával épül meg, azonban a kötélszerkezet erőjátékát jól megmutató, illetve a hagyományos kötélhidak megjelenését imitáló kialakítást terveznek neki. A legmeredekebb szakaszok a hídfőknél lesznek, míg középen egy mintegy száz méter hosszú, majdnem vízszintes szakasz is lesz.

(A borítókép forrása: Készítette: Takkk - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=21177798)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés