hirdetés
Kultúra

„Erkölcsi határokat átlépő” bánásmód miatt menesztette egy alkalmazottját a Katona József Színház

A budapesti Katona József Színház egy alkalmazottját menesztette, amiért az erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival.

„Erkölcsi határokat átlépő” bánásmód miatt menesztette egy alkalmazottját a Katona József Színház
hirdetés

A színház közösségi oldalán egy közleményben tudatta, hogy a vezetőség tudomására jutott, hogy a Katona József Színház

„egy szerződéses munkatársa, több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”.

Az esetet a sértettek írásbeli bejelentését követően vizsgálóbizottság alakításával és külső szakértők bevonásával folytatták le, és ennek nyomán úgy döntöttek, hogy november 19-től kezdődően az érintett dolgozójuk nem léphet a színház területére, s a továbbiakban nem vállalkoznak vele közös munkára.

A közlemény szerint a Katona József Színház társulatát mélyen megrázta az eset, az érintetteknek és az egész társulatnak pedig pszichológus segítségét is felajánlotta a vezetőség.

hirdetés

Az ügyet ezúttal azonban lezártnak tekintik, így vele kapcsolatban nem adnak nyilatkozatot, az érintettek kifejezett kérésére.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés