hirdetés
TechTud

Repülő taxi koncepcióját fedte fel az Uber és a Hyundai

A Hyundai is kész lenne a repülő autókra irányítani figyelme egy részét, de legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a 2020-as CES-en az Uberrel karöltve egy repülő taxi koncepciótervét mutatták be.

Repülő taxi koncepcióját fedte fel az Uber és a Hyundai
hirdetés

A koreai autógyártó egy életnagyságú modellt mutatott be a CES-en, amely állításuk szerint az S-A1 nevezetű, egyelőre tervezési fázisban lévő légi járművük pontos mása. A jármű egy lehetséges megtestesülése a Hyundai „Városi Légi Mobilitás” nevű koncepciójának, amelynek keretében olyan kis méretű elektronikus repülő járműveket terveznének, melyek képesek a városi légterek meghódítására.

Nemcsak a repülő járművet mutatták azonban be, de olyan földi eszközöket és infrastruktúrát is, amely képes volna a repülő taxi szolgáltatás támogatására. Ez utóbbi szolgáltatás üzemeltetését egyébként az Uberre bízzák - derül ki a Dezeen.com cikkéből.

A földi infrastruktúra része egy olyan központi elem, amelynek a tetején leszállófelület van, illetve egy direkt a repülő taxi kiegészítése céljára tervezett mini busz is. A minibuszok szintén elektromos járművek, amelyeket különböző funkciók ellátására terveztek: ilyen az utasok szállítása, de akár a kávébolt és az orvosi ellátást biztosítása is.

A városi mobilitási koncepcióval a Hyundai elsősorban az eVTOL technológiai lehetőségeit szolgálná ki, amely pedig azt teszi lehetővé, hogy a repülő járművek függőlegesen legyenek képesek a fel- és leszállásra.

hirdetés

Az ilyen típusú járművek nemcsak azért lennének alkalmasak a városok közötti, vagy akár városon belüli közlekedésre is, mert nem igényelnek hosszú kifutópályákat, hanem azért is, mert az elektromos hajtóművek viszonylag halkan képesek működni, s így nem zavarják az általános közlekedésnél nagyobb mértékben a várost lakók életét.

Az Ubernek a mostani egyébként már nem az első ilyen bejelentése volt, hiszen korábban már több alkalommal is együttműködött eVTOL járművek kifejlesztésében és működtetésének megtervezésében, így például a NASA és a Bell Helicopter is partnere volt korábbi projektjei során.

A Hyundai elárulta azt is, hogy noha eleinte a repülő taxiját emberi pilóta irányítaná, idővel az a terv, hogy autonóm vezetésre álljon át.

Az S-A1 egyébként egyszerre öt ember szállítására képes, de ebből egy a pilóta. Több rotorja van, ami biztosítja, hogy ha valamelyik meghibásodik is, a jármű továbbra is biztonságosan tudjon közlekedni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés