hirdetés
TechTud

Önfékező bevásárlókocsit tervezett a Ford

A Ford az autótervezésben használatos ütközés-elkerülő rendszerével ezúttal bevásárlókocsikat szerelt fel, amelyeket így a gyerekek nem tudnak semminek nekitolni. Az önfékező bevásárlókocsik automatikusan megállnak, mielőtt embernek, polcnak vagy bármi egyéb akadálynak ütköznének.

Önfékező bevásárlókocsit tervezett a Ford
hirdetés

Bár kétségtelenül a figyelemfelkeltés lehetett a bevásárlókocsi megtervezésének elsődleges célja, a Ford a különös ötlettel kapcsolatosan megjegyezte, számos kellemetlen szituáció kerülhető el a tárgy segítségével, amelynek tervezésekor elsősorban a gyerekek szokásait tartották szem előtt – derül ki a Dezeen.com beszámolójából.

Az autógyártó felidézte, hogy a gyerekek közismerten szeretik a felnőtteket utánozni, így szívesen „vezetik” a bevásárlókocsikat, olykor felhuppanva rájuk, máskor pedig akár versenyezve is – csakhogy sok esetben nem egészen tudják kordában tartani ezeket az eszközöket. Ebben segít nekik a magától lefékező bevásárlókocsi, amely észleli a közeli tárgyakat, és megakadályozza az ütközést.

A bevásárlókocsit a Ford az autók tervezéséhez alkalmazott ütközés-elkerülő technológiájával, az úgynevezett Pre-Collision Assist-tal szerelték fel, amelynek célja megakadályozni, hogy a kocsik a gyalogosoknak, kerékpárosoknak vagy más járműveknek ütközzenek. A fékezés akkor következik be, ha a vezető nem reagál a figyelmeztetésekre sem.

Természetesen ez a rendszer jóval összetettebb, mint amit a bevásárlókocsiba szereltek, és egyebek mellett radarokat és egy elülső kamerát foglal magában.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés