hirdetés
TechTud

Nem lesz jelen a Sony a PAX East-en a koronavírus miatt

A Sony arról tett bejelentést, hogy a koronavírus kockázatai miatt ebben az évben nem vesz részt a bostoni PAX East nevű játékos konferencián s kiállításon – számol be róla az iPon.hu.

Nem lesz jelen a Sony a PAX East-en a koronavírus miatt
hirdetés

A Sony közleményét idézve az iPon azt írja, a vállalat sajnálatát fejezte ki, egyúttal azonban arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy ezt tartotta a legjobb megoldásnak a vírusra való tekintettel, s az utazási tilalmak is szinte nap mind nap változnak.

A házigazda város, Boston polgármestere azonban hivatalos levelet küldött a Sony vezérigazgatójának, melyben azt írta, hogy meglátása szerint a vállalat nem jól döntött, hiszen véleménye szerint ez a lépés csak erősíti az „ártalmas sztereotípiákat”, valamint annak alapját „az információk hiányából és a zavarodottság” jelenti. Szóba hozta azt az Egyesült Államokban az elmúlt időszakban jellemzővé vált tendenciát is, hogy a lakosok a vírustól tartva kerülik a kínai személyeket.

A polgármester szerint az ilyen döntések is megerősíthetik az emberekben azt, hogy egy egész népcsoportra gyanakodjanak, s elzárkózzanak tőlük ahelyett, hogy találkoznának és kapcsolatot építenének.

„Boston városa egységesen szeretne fellépni az ilyen gondolatok ellen”

hirdetés

– idézi a lap a polgármester szavait, aki hozzátette azt is, hogy meglátása szerint hatalmas, nemzetközi vállalatként a Sonynak megvolna a lehetősége arra, hogy jó példát mutasson.

Az iPon cikkében valószínűsítik, hogy a Sony nem változtatja majd meg a döntését, így aki újabb részleteket várt a rendezvénnyel összefüggésben például a The Last of Us 2-ről, egyelőre tovább kell várnia.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés