hirdetés
TechTud

Most van a legközelebb a NEOWISE üstökös, hamarosan eltűnhet a szemünk elől

Még mindig nem késő tenni egy próbát a NEOWISE üstökös megfigyelésével, amely éppen július 22-én és 23-án van legközelebb a Földhöz – azután viszont már lassacskán eltűnik az éjjeli égboltról.

Most van a legközelebb a NEOWISE üstökös, hamarosan eltűnhet a szemünk elől
hirdetés

Az üstököst már a hónap elején is lehetett észlelni Magyarországról, majd fokozatosan szabad szemmel is láthatóvá vált, azonban hamarosan „búcsút kell intenünk neki”, mivel mostantól fokozatosan egyre kevésbé lesz látható az égbolton – derül ki a 24.hu cikkéből.

A portál szerint a NEOWISE most a pályája azon részén halad, amikor már a Naptól távolodik, s egyre közelebb kerül bolygónkhoz. Megjegyzik azt is, hogy ugyan olykor vannak ígéretes üstökösök, az ritka, hogy ilyen jól kivehetővé váljanak, hiszen a Nap közelségének hatására számos objektum még az előtt széthullik, hogy feltűnne az éjjeli égbolton.

Aki a NEOWISE üstököst még meg szeretné lesni, nem késett el vele, mivel az éppenjúlius 22-23-án lesz a legközelebb– 103 millió kilométerre – a Földhöz. Ez után is észlelhető marad még egy ideig, azonban egyre kevésbé.

A portál szerint távcsővel még valószínűleg augusztusban is lesz alkalom vetni egy pillantást az üstökösre.

hirdetés

A NEOWISE-ról igen látványos képek is készültek, amelyeket érdemes megnézni:

A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös az éjszakai égbolton a Baranya megyei Magyarheretelendről fotózva 2020. július 21-én. Az üstökös július 23-án lesz a legközelebb, 103 millió kilométerre a Földhöz. MTI/Sóki Tamás

A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös az éjszakai égbolton a Baranya megyei Magyarheretelendről fotózva 2020. július 21-én. Az üstökös július 23-án lesz a legközelebb, 103 millió kilométerre a Földhöz. MTI/Sóki Tamás

A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös az éjszakai égbolton a Baranya megyei Magyarheretelendről fotózva 2020. július 21-én. Az üstökös július 23-án lesz a legközelebb, 103 millió kilométerre a Földhöz. MTI/Sóki Tamás

A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös a hajnali égbolton Balatonújlak közeléből fényképezve 2020. július 14-én. Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd. MTI/Varga György

A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös a hajnali égbolton Balatonmáriafürdőről fényképezve 2020. július 14-én. Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd. MTI/Varga György

A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös Badacsony felett a hajnali égbolton Balatonfenyvesről fényképezve 2020. július 14-én. Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd. MTI/Varga György

A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös az éjszakai égbolton Pécsről fényképezbe 2020. július 13-án. Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd. MTI/Sóki Tamás

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös a hajnali égen Salgótarjánból fotózva 2020. július 10-én. Az égitest a július 3-i napközelpontja óta hajnalban látható, de a hónap közepétől már egyre inkább az esti égen lesz megfigyelhető. MTI/Komka Péter

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös a hajnali égen Cered közeléből fotózva 2020. július 6-án. A szabad szemmel is látható égitest július 3-án érte el napközelpontját és július 23-án lesz legközelebb a Földhöz. MTI/Komka Péter

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés