hirdetés
TechTud

Levegőben is terjedhet a koronavírus a WHO szerint

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudomásul vette, hogy egyre több bizonyíték mutat afelé, hogy a koronavírus az apró, a levegőben sokáig keringő részecskékkel is tud terjedni, és nem kizárólag cseppfertőzés által.

Levegőben is terjedhet a koronavírus a WHO szerint
hirdetés

Egy tisztviselő elmondása szerint nem zárható ki a levegőben való terjedés a túlzsúfolt, zárt, illetve rosszul levegőző helyeken, s amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban így is terjed a vírus, az befolyásolhatja a zárt terekre vonatkozó irányelveket – számol be róla a BBC.

Egy nyílt levélben több mint kétszáz tudós vádolta a WHO-t azzal, hogy alábecsüli a levegőben való terjedés lehetőségét. Korábban a világszervezet azt mondta, hogy a köhögéssel, tüsszentéssel távozó cseppek útján terjed csak a vírus.

Jose Jimenez, a Coloradói Egyetem kémikusa a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy szerették volna, ha a WHO elismeri a bizonyítékot, s egyértelművé tette azt is, hogy semmiképpen sem arról van szó, hogy a szervezetet támadnák.

Mint fogalmazott, ez csupán egy tudományos vita, azonban azért fordultak a nyilvánosság felé is, mert a világszervezet „visszautasította, hogy a bizonyítékról halljon” még a velük folytatott kommunikáció ellenére is.

hirdetés

A nyílt levél egy másik aláírója, a Hongkongi Egyetem professzora, Benjamin Cowling a BBC-nek elmondta, hogy az eredményeikből fontos következtetések vonhatóak le, hiszen például kórházi környezetben a levegőben való terjedés kockázatot jelent, s úgy az egészségügyben dolgozóknak a lehető legjobb védő eszközöket kell használniuk. Márpedig a kutató szerint a WHO egyebek mellett azért nem szívesen beszél a levegőben való terjedésről, mert a világ bizonyos részein nincsen elegendő olyan speciális maszk, amelyet ilyen esetben javasolt volna használni.

Emellett a beltéri rendezvények szervezésekor is külön figyelmet kellene fordítani a levegőben való terjedés kockázatára.

A WHO tisztviselői arra figyelmeztettek mindeközben, hogy ezek még csak az előzetes megfigyelések, és további tudományos munkára van szükség ahhoz, hogy bebizonyosodjon, valóban nem csak cseppfertőzéssel terjed a vírus.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés