hirdetés
TechTud

Hamarosan születési évüket is meg kell adniuk az Instagram felhasználóinak

Az Instagram a jövőben az új felhasználóitól a születésük időpontjára vonatkozóan is kér majd adatokat, aminek az az oka, hogy szeretne az emberek életkorához „jobban illeszkedő” tartalmat nyújtani.

Hamarosan születési évüket is meg kell adniuk az Instagram felhasználóinak
hirdetés

A fotómegosztó portálon már így is csak azok regisztrálhatnak, akik már elmúltak tizenhárom évesek, vagy éppen betöltik ezt az életkort, azonban a mostani lépéssel további információhoz juthat a közösségi oldal a felhasználók életkoráról – derül ki a BBC cikkéből.

Az Instagram a születési dátum ismeretében a Reuters hírügynökség értesülése szerint például elkerülhetné, hogy korhatáros tartalmú hirdetéseket jelenítsen meg a gyerekeknek, maga az Instagram azonban a közlése szerint nem a hirdetésekkel összefüggésben vezetné be a születési dátum megadásának szükségességét.

„Az, hogy rákérdezünk erre az információra, segít majd megelőzni, hogy túl fiatal emberek csatlakozzanak az Instagramhoz, valamint abban is segítségünkre lesz, hogy a fiataloknak biztonságosabb, összességében pedig az életkornak jobban megfelelő tartalmakat nyújtsunk”

– olvasható a vállalat blogbejegyzésében.

hirdetés

Emellett az Instagram azt is megfogalmazta, hogy a fiataloknak a születési dátumuk alapján javasolni tudnak majd különleges biztonsági beállításokat is, de például az olyan, szerencsejátékkal, alkohollal és más felnőtteknek szóló témákkal kapcsolatos hirdetéseket is korlátozhatják majd, amelyeket nem vélnek fiataloknak valónak.

Ezen felül is várhatóan szigorúbb biztonsági beállításokat javasol majd a fiatalkorú felhasználóinak a fotómegosztó portál.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés