hirdetés
TechTud

Elpusztult a világ egyik legritkább teknősének egyik utolsó példánya

Elpusztult egy nőstény jangcei lágyhéjú óriásteknős Kínában. Mindez azért is különösen szomorú, mert a rendkívül ritka fajnak így már összesen csupán három élő képviselője maradt.

Elpusztult a világ egyik legritkább teknősének egyik utolsó példánya
hirdetés

Elpusztult a világ egyik utolsó jangcei lágyhéjű teknőse (Rafetus swinhoei) a kínai Szucsoui Állatkertben. Szakértők korábban megpróbálkoztak a több mint kilencven éves nőstény állat mesterséges megtermékenyítésével újabb esélyt adni a fajnak, ám öt sikertelen kísérletet követően az idős hüllő elpusztult.

A faj jelenleg súlyosan veszélyeztetett, aminek oka a vadászatban, a túlhalászásban, valamint az élőhelyének bolygatásában és pusztításában keresendő – írja a BBC. Korábban már több alkalommal próbálkoztak a még életben lévő egyedek mesterséges megtermékenyítésével, ám ezek a kísérletek kivétel nélkül sikertelenek voltak.

A világon még élő példányok egyike, egy hím állat egy kínai állatkert lakója, míg Vietnamban vadon él két egyed. Mivel ezek a teknősök igen rejtett életmódot folytatnak, így a vadon élő példányok ivarának meghatározása különösen nehéz feladat elé állítja a szakembereket.

Az állatkert dolgozói külföldi szakértőkkel közösen újabb sikertelen próbálkozást tettek a most elpusztult nőstény állat mesterséges megtermékenyítésére mindössze 24 órával a teknős elvesztését megelőzően.

hirdetés

Közlésük szerint az eljárás során nem lépett fel szövődmény, s az állat aznap még tökéletes egészségnek is örvendett, az állapota azonban másnapra fokozatosan romlani kezdett. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi miatt pusztult el a teknős, így ezt vizsgálják, továbbá a petefészkéből szövetmintát gyűjtöttek a jövőbeli kutatásokhoz.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés