hirdetés
TechTud

Drónok segíthetnek életet menteni a Balatonnál

Drónok segítségével tennék biztonságosabbá a Balatont szakemberek – egyelőre egy Alpha, egy Bravo és egy Charlie nevű drónt vetnek be e célra.

Drónok segíthetnek életet menteni a Balatonnál
hirdetés

Péntektől három drónból álló flotta segíti a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkáját a Balatonon, amivel Bagyó Sándor szerint fenntartható a Balaton jelenleg is jellemző, magas biztonsága - számolt be róla az InfoStart.hu.

A szakszolgálat elnöke elmondta azt is, hogy jelenleg kétezer embernek adnak munkát egy szezonban, tavaly 3600 esetben végeztek mentést, mentőhajóik pedig száz alkalommal siettek a bajba jutottak megsegítésére.

A drónokat a Magyar Telekom biztosítja a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának, s amint azt a vállalat márka- és lakossági kommunikációs igazgatója elmondta, a nyári időszak tesztüzem lesz, s ha beválnak az eszközök, akkor újabbakat is üzembe állítanak.

Az eszközök a Balaton közepéig is képesek berepülni, s akár óránkénti 70 kilométeres sebességgel is tudnak haladni. Normál- hőkamerával szerelték fel őket, valamint a mentőhajó megérkezéséig a vízimentők kommunikálni is tudnak a drón segítségével a bajba jutottal.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés