hirdetés
TechTud

Csökkent ugyan az orvvadászat mértéke, de továbbra is veszélyben vannak az elefántok

Az elmúlt években csökkent Afrikában az elefántokat érintő orvvadászat mértéke a 2011-es tetőpont után, ám az elefántpopulációkat továbbra is veszély fenyegeti, amennyiben nem történnek lépések az afrikai országokban a szegénység és a korrupció, valamint világszerte az agyar iránti kereslet visszaszorítására – véli egy nemzetközi tudóscsoport.

Csökkent ugyan az orvvadászat mértéke, de továbbra is veszélyben vannak az elefántok
hirdetés

A kutatás, amelyben a Yorki Egyetem és a Freiburgi Egyetem is részt vett, rámutat arra, hogy a 2011-es 10 százalékról 2017-re kevesebb mint 4 százalékra csökkent éves szinten az elefántok az orvvadászattal összefüggésben történő pusztulásának aránya.

A becslések szerint már csak mindössze 350 ezer elefánt él vadon Afrikában, évente azonban közel 10-15 ezer egyedet ölnek meg az orvvadászok. A jelenlegi mértékű orvvadászattal számítva ezek az ikonikus emlősök lényegében egészen eltűnhetnek a kontinens nagy részéről, és legfeljebb csak a szigorúan őrzött kis területeken maradhatnak meg.

A tanulmány egy szerzője, dr. Colin Beagle azt mondta, hogy noha az orvvadászat csökkenését észlelik, ami jó hír, e bűncselekmény mértéke továbbra is meghaladja azt, amely fenntartható volna, ezért csökkennek az elefántok populációi napjainkban is. Megjegyezte azt is, hogy az orvvadászat szintje elsődlegesen a délkelet-ázsiai elefántcsont-árakkal látszik összefüggni, ezért a kereslet csökkentése nélkül nem várható a probléma orvoslása.

A kutatócsoport szerint nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy az elefántcsontot érintő 2017-es kínai kereskedelmi tilalom eredményei is meglátszanak az eredményekben, hiszen az elefántcsont ára már korábban csökkenni kezdett. Fontosnak tartják, hogy az Afrikában élők megélhetését javítsák, miközben a keresletet az agyar iránt csökkentsék, hiszen e két tényezőtől függ az állatok jövője. Hangsúlyozták, hiába fontosak a közvetlenül az orvvadászat elleni intézkedések, azok önmagukban nem jelentenek megoldást.

hirdetés

A tanulmány, amelyről a ScienceDaily.com is beszámolt, a Nature Communications nevű lapban jelent meg.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés