hirdetés
TechTud

Brit kutatók megnézték, nyújt-e védelmet az első vakcinadózis

Jelentősen csökkent a megfertőződés kockázata egy brit tanulmány szerint már azt követően is, hogy az emberek az AstraZeneca vagy a Pfizer vakcinájának első adagját megkapták.

Brit kutatók megnézték, nyújt-e védelmet az első vakcinadózis
hirdetés

A vakcinák ráadásul minden korosztályban ugyanolyan hatásosnak bizonyultak. A tanulmány szerint a 75 év felettiek és krónikus betegek hasonló mértékű védettséget kaptak, mint a többiek – derül ki a BBC cikkéből.

A brit nemzeti statisztikai hivatal (ONS) és az Oxford Egyetem közös kutatása során egyúttal magas szintű antitestes reakciót figyeltek meg mindkét vakcina estében, valamennyi korcsoportban.

Közlésük szerint minden beoltott – legyen szó bármelyik vakcináról – mutatott valamilyen szintű immunreakciót.

A kutatás két, egyelőre szakmai lektoráció alá nem vetett és nem publikált tanulmányban került összegzésre, amelyeket az Egyesült Királyság lakosságából mintegy 370 ezer elvégzett vírusteszt alapján készítettek.

hirdetés

A kutatás újabb bizonyítékot jelent arra, hogy az Egyesült Királyságban jelenleg használt vakcinák védelmet nyújtanak a koronavírus ellen, s hatékonyan megelőzhetik az emberek megfertőződését.

A tanulmány szerint azok esetében, akik megkapták az AstraZeneca vagy a Pfizer első dózisát, 65 százalékkal volt alacsonyabb a megfertőződés kockázata, mint a be nem oltottak esetében.

(A borítókép forrása: MTI/Balázs Attila)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés