hirdetés
TechTud

Akár a gépelés hangjából is képesek megállapítani a jelszót hackerek

A hackerek akár abból is képesek lehetnek megállapítani valakinek a jelszavát, hogy hallgatják, miként gépel az okostelefonon – figyelmeztetnek egy friss tanulmányban.

Akár a gépelés hangjából is képesek megállapítani a jelszót hackerek
hirdetés

Az okostelefonokon alkalmazott új, mikrofonos eljárás olyan hatékony, hogy akár zajos környezetben is lehet rá hagyakozni, amikor egyszerre több ember is gépel – derítették ki a texasi Southern Methodist University kutatói.

Az Independent a kutatással kapcsolatosan azt írja, hogy úgy fedezték fel a technikát, hogy elemezték a különböző hanghullámokat, amelyek az egyes karakterek leütésekor keletkeznek.

Miután az akusztikus jeleket feldolgozták, képesek voltak megállapítani, hogy mely karaktereket ütötték le, s milyen sorrendben tették ezt. Mindez természetesen nemcsak a jelszók megismeréséhez volt alkalmas eljárás, de akár személyes e-maileket és üzeneteket is le lehetne hallgatni vele.

Eric Larson, a kutatás egyik közreműködője elmondta, hogy az általuk megfigyeltek alapján az okostelefonok gyártóinak megoldást kellene találnia arra, hogy biztonságosabbá tegyék a gépelést.

hirdetés

Érdemes megjegyezni, hogy egyes okostelefonos alkalmazások – jobbára a felhasználói élmény javításának érdekében – hozzáférést kérnek a készülék mikrofonjához, ez azonban rossz kezekbe kerülve akár biztonsági kockázatot is jelenthetne.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés