hirdetés
TechTud

A cigánycsuk lett 2021 év madara

A Magyar Madártani Egyesület évről évre szavazást indít, ahol a természetbarátok dönthetik el, hogy melyik faj legyen a következő Év madara. Az idei évben egy látványos mintát viselő, aprócska madárra esett a választás, amely nem más, mint a cigánycsuk.

A cigánycsuk lett 2021 év madara
hirdetés

A cigánycsuk lett a 2021-es év madara. Mindez még a tavaly július 1. és 27. között zajló internetes szavazás révén dőlt el, amelyben összesen 9871 ember adta le a voksát.

A cigánycsuk kapta a legtöbb szavazatot – összesen 3884-et –, míg mögötte a kis őrgébics következett 3382 szavazattal, és a harmadik „versenyző”, a sordély is 2605 ember szavazatát gyűjtötte be.

A cigánycsuk a mezei verébnél valamivel kisebb termetű madár, a hím nászruhája jellegzetes a fején, torkán és hátán megjelenő fekete mintázatról, míg a begye és a melle rozsdavörös, nyakfoltja, szárnycsíkja és farkcsíkja pedig fehér – derül ki az MME honlapján megjelent cikkből.

A tojó esetében hiányoznak a fekete mintázatok, amelyek az ő esetükben barnák, illetve a begyük és a melli részük halvány rózsaszínes, a nyakuk fehér foltja pedig elmosódott, továbbá farkcsíkjuk világos rozsdasárga.

hirdetés

A fiatalok külleme leginkább egy foltozott alsótestű tojóéra emlékeztet. A madarak farka minden korosztálynál egyöntetűen sötét feketésbarna színű.

A hím madarak rövid, csicsergő éneket hallatnak, emellett könnyen felismerhető a jelző- és riasztóhangjuk is, amelyről a faj a magyarban a nevét is kapta.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés