hirdetés
Sport

Zsóri szerint Messi vagy ő kaphatja a Puskás-díjat

Zsóri Dániel elképesztő nagy élménynek nevezte, hogy ott lehet az év góljáért járó Puskás-díjra jelöltek között a hétfő (ma) esti FIFA-gálán, Milánóban.

Zsóri szerint Messi vagy ő kaphatja a Puskás-díjat
hirdetés

Az indulás előtt tartott reggeli doorstep sajtótájékoztatón a labdarúgó a közmédiának úgy fogalmazott, már az is nagyszerű, hogy a legjobb magyar játékosról elnevezett díjért első magyarként ott tud lenni az ünnepi eseményen, ha pedig megnyerné, az lenne a hab a tortán.

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete arról beszélt, hogy az elmúlt évek tapasztalata alapján talán már nem is remélt pillanat a mostani.

"Hiszen nemcsak arról van szó, hogy a legnagyobb magyar futballistáról, Puskás Ferencről elnevezett Puskás-díjat tizenegyedik alkalommal adják majd át a FIFA-gálán, tehát ez a díj így is, úgy is mindenféleképpen magyar vonatkozású (...), hanem az idén különösen az, hiszen magyar jelölt is volt a legjobb tízben, és aztán a magyar szurkolóknak hála a legjobb háromban is ott van Zsóri Dániel különleges és különleges körülmények között született gólja"

- utalt arra, hogy a 18 éves futballista - aki időközben a MOL Fehérvár FC-hez igazolt - a Debrecen színeiben február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón a 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

hirdetés

A szurkolók közreműködését kiemelve Szöllősi György úgy fogalmazott, nem túlzás azt mondani, hogy "ebben a különleges pillanatban, ami a gólnak a pillanata volt, benne van a gólszerző zseniális mozdulatán túl az egész magyar futball". Mint utalt rá kellett hozzá, hogy edzője, Herczeg András bizalmat szavazzon neki, hogy az M4 Sport közvetítse a mérkőzést, mert most ezt a felvételt látják azok, akik a FIFA honlapján nézik a jelölteket világszerte. Megemlítette, hogy nagyváradi illetőségű fiatalemberről van szó, továbbá, hogy a hazai szövetség is benne van a jelölésben, mert a megfelelő időben jelezni kellett, hogy itt volt egy különleges találat.

"Zsóri Dániel a legfiatalabb Puskás-díjas lehet - emelte ki Szöllősi György. - Ebben a pillanatban nem tudjuk, ki nyeri a díjat, de önmagában az a tény, hogy leginkább egy Lionel Messi-Zsóri Dániel csata várható, önmagában is fantasztikus és eléggé különleges helyzet"

- tette hozzá.

Kérdésre válaszolva a fiatal futballista is úgy vélekedett, hogy bár mindhárom versenyben maradt gól nagyon szép, Messié és az övé közül kerülhet ki a győztes.

"Még most sem tudom felfogni, hogy azokkal a játékosokkal lehetek együtt, akikről kiskoromban néztem a videókat és akiktől eltanultam a cseleket vagy akár ezt a mozdulatot is"

- folytatta.

Zsóri gólján kívül a kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate) és az ötszörös aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona) találata került be a képzeletbeli dobogósok körébe.

Zsóri az első magyar a díj történetében, aki szerepelt a 10-es jelöltlistán. A listára két hétig lehetett szavazni, a három legtöbb voksot kapott gól közül legendás játékosokból álló zsűri választja majd ki a győztest, aki a milánói Scalában sorra kerülő ünnepségen veheti át az elismerést.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés