hirdetés
Sport

Intenzívre került Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász

A sportoló koronavírus-fertőzést követően került kórházba, miután állapota jelentősen romlott.

Intenzívre került Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász
hirdetés

Az ötvenegy éves, Sydney-ben aranyérmet nyert tornász három napja kapta el a koronavírust, majd nagyjából egy hete olyan rosszul lett, hogy mentővel kellett Sopronból egy fővárosi kórházba szállítani, ahol jelenleg is kezelik. Állapota továbbra is kritikus, lélegeztetőgépen van – írja a Blikk.

Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség elnöke a lap szerint elmondta, hogy lesújtotta őket, illetve az egész tornásztársadalmat a hír, s most csak annyit mondhat, hogy imádkoznak a sportolóért, és szurkolnak, hogy ismét a mindenki által ismert, vidám Szilvesztert láthassák újra.

Csollány Szilveszter egykori edzője, a tornaválogatott korábbi szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy nyugdíjba vonulása után is tartotta a kapcsolatot a tornásszal, akivel havonta néhányszor beszéltek telefonon, s évente egyszer személyesen is találkoztak.

Vereckei István, a tornaválogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki hat évig volt Csollány edzője, nem is tudott aludni éjszaka.

hirdetés

„Ismertem az oltási álláspontját, de tiszteletben tartottam. Teljesen megdöbbentem, amikor megtudtam, milyen rosszul van. Éjszaka fel is ébredtem, másfél-két órát szenvedtem, s csak rajta járt az eszem... Nagyon szorítok érte, szurkolok neki, mert erős ember”

– tette hozzá Vereckei István.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Ania Klara)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés