hirdetés
Sport

Verstappen nyert Silverstone-ban

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a rendhagyó Forma-1-es 70. évforduló Nagydíját vasárnap Silverstone-ban.

Verstappen nyert Silverstone-ban
hirdetés

A 22 éves pilótának ez az idei első és pályafutása kilencedik futamgyőzelme, személyében először aratott sikert ebben a szezonban nem mercedeses versenyző. Verstappen nem utolsó sorban a csapatának köszönheti a győzelmet, a Red Bull ugyanis kiváló gumitaktikával utasította maga mögé a világbajnoki címvédő Mercedes pilótáit: a címvédő és hatszoros világbajnok brit Lewis Hamilton lett a második, míg a finn Valtteri Bottas a harmadik.

A rajtnál Bottas és Hamilton is jól jött el, a harmadik helyért pedig Verstappen sikeresen támadta meg Nico Hülkenberget (Racing Point). Öt körrel a start után Bottas, Hamilton, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje.

A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg, majd Hamilton is a boxban járt, Verstappen viszont csak a 27. körben hajtott a boxba friss gumikért. A Mercedes versenyzői folyamatosan panaszkodtak a gumik kopására, Verstappen pedig elegendő előnyt autózott ki ahhoz, hogy a boxutcából a pályára visszatérve egyből támadhassa Bottast. A holland gond nélkül meg is előzte a finnt, így 24 körrel a leintés előtt újra vezetett.

A 30. körben tehát Verstappen, Bottas, Hamilton volt az első három sorrendje, ugyanakkor három körrel később Verstappen és Bottas egyszerre hajtott a boxba kerékcserére. Hamilton ekkor az élre került, de a 42. körben ő is friss abroncsokat kapott, és negyedikként tért vissza a pályára.

hirdetés

Tíz körrel a leintés előtt Verstappen, Bottas, Charles Leclerc (Ferrari) volt a sorrend az első három helyen, Hamilton pedig nagy felzárkózásba kezdett, megelőzte Leclerc-t, majd Bottast is, de Verstappent a győzelemért már nem volt sem ideje, sem tempója megtámadni.

A vb egy hét múlva, Spanyolországban folytatódik.

Végeredmény, 70. évforduló Nagydíja, Silverstone (52 kör, 306,198 km, a pontszerzők):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:19:41.993 óra

2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 11.326 másodperc hátrány

3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 19.231 mp h.

4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 29.289 mp h.

5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 39.146 mp h.

6. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 42.538 mp h.

7. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 55.951 mp h.

8. Esteban Ocon (francia, Renault) 1:04.773 perc h.

9. Lando Norris (brit, McLaren) 1:05.544 p h.

10. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 1:09.669 p h.

leggyorsabb kör: Hamilton, 1:28.541 perc (43. kör)

pole pozíció: Bottas

A vb-pontversenyek állása 5 futam után:

versenyzők:

1. Hamilton 107 pont

2. Verstappen 77

3. Bottas 73

4. Leclerc 45

5. Norris 38

6. Albon 36

7. Stroll 28

8. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 22

9. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 20

10. Ocon 16

11. Carlos Sainz Jr. ( spanyol, McLaren) 15

12. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 12

13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 10

14. Hülkenberg 6

15. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 2

16. Kvjat 2

17. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

csapatok:

1. Mercedes 180 pont

2. Red Bull 113

3. Ferrari 55

4. McLaren 53

5. Racing Point 41

6. Renault 36

7. Alpha Tauri 14

8. Alfa Romeo 2

9. Haas 1

A Racing Point csapatától 15 pont levonva.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés