hirdetés
Sport

Nem lesz könnyű a parkolás a Puskás Ferenc Aréna avatómérkőzésén

Az új Puskás Ferenc Aréna avatómérkőzésén a magyar válogatott Uruguay ellen lép pályára, és várhatóan tömegeket vonz majd az esemény. Mindeközben azonban Horváth Csaba zuglói polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyitómeccset látni kívánóknak a stadion környéki parkolás nehézségeivel is számolniuk kell.

Nem lesz könnyű a parkolás a Puskás Ferenc Aréna avatómérkőzésén
hirdetés

A zuglói polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy mintegy 68 ezres tömeg érkezésére lehet számítani, miközben a stadion látogatói számára csupán egy 500 férőhelyes VIP-parkolót alakítottak ki – írja a Blikk.

Így tehát közösségi közlekedéssel érdemes a megnyitóra és az azt követő mérkőzésre érkezni, mivel a stadion környéke aznap 15 órától éjfélig le lesz zárva.

„Ez azt jelenti, hogy még az ott lakók sem tudnak majd ki- vagy behajtani a lezárt területre. Ezért tőlük is megértést kérünk, illetve azt, hogy aznap, vagy hagyják otthon az autójukat, vagy máshol parkoljanak le”

– emelte ki Horváth Csaba.

hirdetés

Mindez azt is jelenti, hogy még a környéken élők sem feltétlenül tudnak majd ki- vagy behajtani a lezárt területre. Horváth Csaba megértésüket kérte, valamint azt tanácsolta az érintetteknek, hogy aznap hagyják otthon az autójukat, vagy parkoljanak le máshol.

Horváth Csaba egyébként összehívott egy operatív bizottságot, amelyben a Polgármesteri Hivatal, a kerületi rendészek, a rendőrség, a polgárőrség, a BKV és az MLSZ képviselői is közreműködtek, és elsősorban a stadion biztonságos megközelítéséről egyeztettek. A megnyitót követően újra összeülnek, hogy értékeljék a tapasztalatokat, mivel évi 12 hasonló volumenű rendezvény valósulhat majd meg.

Pénteken a kapukat 16 órakor nyitják meg, és 17 óra 30 perckor kezdődik a stadionavató ünnepség.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés