hirdetés
Sport

Elhunyt a focista, aki 39 évig volt kómában

A hetvenhárom éves labdarúgó harmincnégy évesen került kómába, miután egy térdműtét során nem megfelelő összetételben kapta az altatáshoz használt szert. Jean-Pierre Adams 73 éves volt.

Elhunyt a focista, aki 39 évig volt kómában
hirdetés

Jean-Pierre Adams francia válogatott labdarúgó 1982-ben egy térdműtét miatt ment kórházba, azonban az altatásból már soha nem ébredt fel a tévedésből rossz összetételben alkalmazott altatószer hatása miatt – írja a BBC hírportálja.

A szenegáli születésű labdarúgó több mint 140 alkalommal játszott a Nice csapatában, de egy időben a Paris Saint-Germanin (PSG) csapatában is szerepelt. Utóbbi klub úgy jellemezte őt, mint egy olyan sportolót, akinek életkedve, tapasztalata és karizmája tiszteletet váltott ki másokból.

A Nice úgy tervezi, hogy legközelebbi, a Monaco elleni hazai mérkőzésük előtt, szeptember 19-én megemlékeznek korábbi játékosukról.

Legmélyebb együttérzését fejezte ki az áldozat szeretteinek és családjának a Nimes is, amely klubnak Adams ugyancsak játszott.

hirdetés

A focista egyébként egy edzőtáborban szenvedett el térdszalag-sérülést, ami miatt műteni kellett. Csakhogy a műtét napján a lyoni intézmény több dolgozója is tüntetett éppen.

Ennek ellenére a műtétet nem halasztották el, s egyetlen altatóorvos gondoskodott arról a nyolc betegről, köztük Adamsról, akiket operálni kellett. Személyesen egy orvosgyakornok felügyelte a focista altatását, aki később azt mondta, hogy még nem érett meg a feladatra, amellyel aznap megbízták.

Nem kizárólag az ő felelőssége azonban, ami történt, hiszen több hiba vezetett ahhoz, hogy a válogatott focista szívmegállása, s ennek következtében agyi károsodása bekövetkezett. Az altatóorvost és a gyakornokot tették felelőssé a történtekért, akikre megközelítőleg egy évtizeddel később szabtak ki pénzbírságot, illetve felfüggesztett egy hónapos szabadságvesztést.

Adamst tizenöt hónappal a tragikusan zárult műtétet követően engedték haza, majd közel negyven éven át felesége gondoskodott róla nimes-i otthonában. A kómából soha sem ébredt fel.

(A borítókép forrása: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=105486365)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés