hirdetés
Sport

A tokiói olimpia sorsa még bizonytalan

Abe Sinzó japán miniszterelnök most először ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy a tokiói olimpiát lehetséges, hogy el kell halasztani.

A tokiói olimpia sorsa még bizonytalan
hirdetés

Reggel a japán parlament előtt felszólalva Abe azt mondta, hogy előfordulhat, hogy fontolóra kell venni az olimpia elhalasztását, amennyiben biztonságosan nem rendezhető meg a sportesemény a COVID-19 világjárvány miatt. A jelenlegi állás szerint az olimpia július 24-én venné kezdetét – írja a BBC.

A miniszterelnök közleményében elismerte azt, ami egy ideje már erősen gyanítható volt – méghozzá a tényt, hogy az új koronavírus okozta világjárvány következtében megeshet, hogy nem veheti kezdetét júliusban az olimpia.

Picivel korábban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közölte, hogy megkezdték a tervek készítését arra az esetre, ha el kell halasztani a sporteseményt, azonban mind ők, mind a japán miniszterelnök leszögezték, hogy még egy hónapot várni kell arra, hogy végleges döntés szülessen.

Több ország számára azonban túl hosszú az az idő, melyet e döntés meghozataláig várni kell, s éppen ezért a Kanadai Olimpiai Bizottság elöljáróban már megjegyezte azt is, hogy nem küldenek csapatot a tokiói olimpiára, hacsak nem halasszák el egy teljes évvel az olimpiát. Megeshet, hogy más országok olimpiai bizottságai is hasonló közlésekkel állnak majd elő.

hirdetés

Noha Japán számára mindenképpen rossz fordulhat volna az olimpia elhalasztása, határozottan rosszabb lenne az a lehetőség, ha visszamondanák a rendező ország szerepét, hiszen már mintegy 30 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget költöttek az olimpiához szükséges fejlesztésekre.

Így aztán nem is csoda, ha Abe Sinzó kitart amellett, hogy a sportolók és nézők teljes jelenléte mellett tarthassák meg a költséges sporteseményt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés