hirdetés
Sport

A tervek szerint tartják meg júliusban az olimpiát

Sinzó Abe japán miniszterelnök azt mondta, hogy a tokiói olimpiát júliusban megtartják az előzetes tervek szerint ellenére annak, hogy a koronavírus miatt több sporteseményt is elhalasztottak.

A tervek szerint tartják meg júliusban az olimpiát
hirdetés

A japán miniszterelnök hozzátette azt is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságé (IOC) a végső döntés arról, hogy a 2020-as tokiói olimpia megrendezésre kerül-e.

„Véget vetünk a fertőzés terjedésének, és probléma nélkül otthont adunk az olimpiának, ahogyan terveztük”

– fogalmazott Sinzó Abe a BBC szerint.

Japánban már több mint 1400 fertőződés történt, és huszonnyolc ember halt meg a koronavírussal összefüggő okokból.

hirdetés

A tokiói olimpia szervezése mintegy 10,26 milliárd fontnak megfelelő összeget emészt fel a szervezők decemberi közlése alapján.

Az olimpiai láng ünnepélyes útja március huszonhatodikán veszi kezdetét Fukusimában, azonban a láng meggyújtása nézők nélkül történt meg, majd a további eseményeket felfüggesztették annak érdekében, hogy azok ne vonzzanak nagy tömegeket.

A tokiói kormányzó megjegyezte, hogy sok mindenre kiterjedő intézkedéseket tesznek a fertőzés megfékezésének érdekében, s eközben az olimpiai lánggal való futás belföldi állomására is tekintettel vannak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés