hirdetés
Sport

A pályára ment több néző is a portugál–magyar meccsen

Három néző a pályára jutott a Puskás Arénában, Magyarország és Portugália válogatottja között zajló mérkőzés alatt, akikkel szemben garázdaság és rendbontás miatt intézkedtek a rendőrök.

A pályára ment több néző is a portugál–magyar meccsen
hirdetés

A rendőrség több személyt is előállított a keddi portugál-magyar Eb-mérkőzés idején – írja a hvg.hu az MLSZ közlése alapján. A szervezet egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy szigorúan tilos a pályára lépés, ami akár bűncselekménynek is minősülhet. Ráadásul a játékosok megközelítése járványügyi szempontból sem jó döntés.

A hvg.hu szerint feltehetően az egyik érintett az a férfi volt, aki a második félidőben beszaladt a pályára.

A portál megkeresésére mindenesetre a rendőrség azt közölte, hogy a stadion területén a mérkőzés biztosítása alatt a Készenléti Rendőrség munkatársai három személyt rendbontás gyanúja miatt elfogtak, és feljelentést tettek ellenük, míg egy személyt garázdaság gyanújával előállítottak.

A közlésük szerint hárman jutottak be a pályára, akik egyike magyar, a másik két személy pedig portugál szurkoló volt. Velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendbontás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

hirdetés

(A borítókép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés