hirdetés
Sport

437 500 dollárt fizetett valaki egy pár ritka Nike cipőért

Rekordot jelentő 437 500 dollártért – átszámítva több mint 120 millió forint – kelt el egy olyan ritka Nike cipő, amelyet a sportszergyártó vállalat társalapítója tervezett.

437 500 dollárt fizetett valaki egy pár ritka Nike cipőért
hirdetés

New Yorkban összesen 100 pár különleges sportcipőt bocsátottak árverésre, ezek között több különböző márka is szerepelt az Adidastól a Nike-n át egészen az Air Jordansing. A rekord összegért elkelt cipők voltak az utolsók a liciten.

Az 1972-es Nike Waffle Racing Flat Moon Shoe jelentősen túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, hiszen 160 ezer dolláros árat reméltek az eladói. Akadt azonban egy kanadai gyűjtő – név szerint Miles Nadal –, aki ennek a remélt árnak közel háromszorosát ajánlotta fel, ráadásul úgy, hogy korábban az aukción már 850 ezer dollárt ajánlott a többi sportcipőért.

A Nike rekorddöntő cipőjét Bill Bowerman, a Nike társalapítója tervezte. Csupán tizenkét pár kézzel készült példány született ebből a cipőmodellből, amelyeket az 1972-es olimpián adtak a futóknak, és ezek közül úgy tudni, a most elárverezett volt az egyedüli, amelyet egy alkalommal sem viseltek.

A cipők új tulajdonosa, Miles Nadal azt mondta, hogy igazán lenyűgözte őt az új szerzeménye, amelyet a popkultúra és a sporttörténelem egy valódi történelmi tárgyának nevezett. A cipőt egyébként szeretné bemutatni azzal a másik 99 párral együtt, amelyet múlt héten vásárolt. Ehhez egy torontói privát mobilmúzeumot választ helyszínül.

hirdetés

(BBC)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés