hirdetés
Sport

2021 júliusában lesz a tokiói olimpia

A színre került információk szerint a tokiói olimpia leginkább valószínűsíthető új időpontja 2021 júliusa – közölte szombaton egy, a szervező bizottsággal kapcsolatban álló forrás a Kyodonews.net beszámolója szerint.

2021 júliusában lesz a tokiói olimpia
hirdetés

Egy munkacsoportot bíztak meg azzal, hogy megtervezzék a tokiói olimpia átszervezését 2021-re, miután a sportesemény elhalasztásáról döntöttek korábban. Ilyesmi egyébként első ízben történik, hiszen eddig legfeljebb olyanra volt példa, hogy – egyébként a háború miatt – elmaradt a sportesemény – derül ki a Kyodonews.net cikkéből.

Az olimpiára, annak megnyitó ünnepségére egyébként eredetileg 2020. július 24-én került volna sor, és noha sokáig ki is tartottak amellett, hogy ebben az időpontban próbálkoznak az esemény megtartásával, végül a japán miniszterelnök nemrégiben mégis bejelentette, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel egy évvel készek elhalasztani az olimpiát.

Azzal, hogy hasonló időkeretben, csak éppenséggel egy évvel később szerveznék meg az eseményt, adódik az az előnyös helyzet, hogy mérsékelhető a már meglévő szervezési tervben szükséges változtatások száma.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC), a tokiói kormányzat és a helyi szervezőbizottság egyaránt ajánlásokat tesznek a munkacsoportnak. Az eredeti tervek szerint tizenhét napig tartott volna maga a sportesemény, mely egy pénteki napon vette volna kezdetét, s a harmadik szombaton zárult volna.

hirdetés

Éppen ezért sok érv szólt amellett, hogy a 2021. július 23-től augusztus 8-ig terjedő időszak legyen az, amelynek során az elhalasztott olimpiát megtartják.

A lap által idézett forrás szerint több lehetséges időkerettel is előálltak, és noha egy tavaszi olimpia kiküszöbölhetné a hőség és magas páratartalom jelentette helyi környezeti nehézségeket, az évszak változtatásának következtében jelentős változtatásokra lett volna szükség a szervezésben.

Ráadásul azáltal, ha az olimpiát inkább picivel később, mint előbb tartják, további idősávot biztosíthatnak az esetleges hibák kiküszöbölésére, valamint időt hagynak arra is, hogy az új koronavírus okozta világjárvány véget érjen.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés