hirdetés
Kultúra

El kellett altatni a budapesti állatkert idős tigrisét

A Fővárosi Állat- és Növénykert idős szibériai tigrisét, Norbit egészségi állapotára való tekintettel el kellett altatni. Az állat 2003-ban született, s egy évvel születése után került a magyar fővárosba, ahol az utóbbi években párjával, Nivával öt kölyke született.

El kellett altatni a budapesti állatkert idős tigrisét
hirdetés

Az állatkert a honlapján osztott meg egy közleményt, amelyben a több mint másfél évtizede náluk gondozott nagymacskától búcsúznak.

„Mostanában sok kisállat születéséről számolhattunk be, de az örömteli hírek mellett időnként akadnak szomorúak is, hiszen az állatkerti állatok sem élnek örökké, még akkor is, ha a róluk való gondoskodásnak köszönhetően rendszerint jóval magasabb kort érnek meg, mint a vadonban élő fajtársaik”

– kezdték a bejegyzést.

Norbi, a szibériai tigris is tisztességes kort élt meg, hiszen 2003-ban látta meg a napvilágot a Hannoveri Állatkertben, ahonnan 2004. november 18-án költözött át a budapesti intézménybe. Először egy Nadia nevű nősténnyel osztotta meg kifutóját, majd 2010-ben új párt kapott. A 2006-os születésű Nivával már hat kölykük is született.

A természetben ritka, hogy 8-12 évnél tovább éljen egy tigris, azonban az állatkertekben jellemzően hosszabb élettartamra számíthatnak. A 18 év mindenesetre még az állatkerti tigrisek esetében is szép kornak számít, főleg egy hím esetében, hiszen a nőstényekre jellemző inkább a hosszabb élettartam.

Sajnos a népszerű ragadozó napjait egyre inkább megnehezítették a korral járó gyógyíthatatlan betegségek, s állapota az elmúlt napokban tovább romlott. Emiatt az állatorvosok ma reggel úgy látták helyesnek, ha elaltatják a nagymacskát.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Marcel Langthim)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés