hirdetés
Külföld

Vuhanban betiltották a vadállatok fogyasztását

A vuhani hatóságok kiterjesztették a vadon élő állatok illegális kereskedelmének tilalmát, így az már az állatok levadászására és elfogyasztására is vonatkozik – derül ki a kínai Global Times jelentéséből.

Vuhanban betiltották a vadállatok fogyasztását
hirdetés

A tilalom kiterjed bármilyen vadon élő és tengeri állat fogyasztására, amennyiben azok a fajvédelmi listán szerepelnek, valamint azokra a vad állatokra is, amelyeket fogságban szaporítottak – írja a BBC a vuhani kormány hivatalos weboldalán megjelent információkra hivatkozva.

Az új koronavírus először Vuhanban ütötte fel a fejét múlt év végén, és a járvánnyal kapcsolatosan egy vadállatokkal is kereskedő piac került a hatóságok látókörébe, mint a vírus lehetséges forrása.

Januárban Kína már ideiglenes tilalmat vezetett be a vadállatok kereskedelmére vonatkozóan, ahogyan tette azt korábban a szintén sok halálos áldozatot követelő Sars-járvány idejében is.

Egy hónappal a vírus megjelenését követően a kormány az emberek életének és egészségének védelmére hivatkozva hozta meg a döntését a vadállatok illegális kereskedelmének tilalmáról. Azóta azonban több esetben is arról számoltak be az országban, hogy Kínában és másfelé is vadállatokat kínáltak eladásra.

hirdetés

Az új koronavírus pontos eredete egyelőre nem ismert biztosan, ugyanakkor arra utaló bizonyítékokat találtak, hogy egy állatról terjedhetett át az emberekre.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés