hirdetés
Külföld

Vietnámiak voltak az „essexi halálkamion” áldozatai

A hűtőkocsiban talált harminckilenc személy nem kínai, hanem vietnami állampolgár volt – közölte a brit rendőrség az elsődleges információikat cáfolva.

Vietnámiak voltak az „essexi halálkamion” áldozatai
hirdetés

A kamiont és benne az elhunytakat Essexben találták meg egy ipari parkban egy ott hagyott kamion hűtőkocsijában, és eredetileg úgy vélték, hogy mindannyian kínai állampolgárok voltak. A BBC azt írja, hogy az essexi rendőrség immár azt közölte, hogy közvetlen kapcsolatban állnak több családdal is, akik Vietnámban vagy az Egyesült Királyságban élnek.

Korábban több kínai család jelezte, hogy tartanak tőle, hozzátartozóik is a halálos áldozatok közt lehetnek, egy részük már akkor kifejezte ezen aggályait, amikor a hatósági közlés még kínai áldozatokról szólt.

A kamion megtalálását megelőzően az egyik huszonhat éves áldozat üzenetet küldött a családjának, amelyben azt írta, hogy „kudarcba fulladt a külföldi földre utazásának kísérlete”.

A halál okának megállapítása érdekében boncolást végeztek a harmincegy férfin és nyolc nőn, akik holtteste a járműben volt.

hirdetés

Tim Smith, egy brit rendőrségi vezető elmondta, hogy jelenleg úgy hiszik, hogy minden áldozat vietnami, és fenntartják a kapcsolatot a vietnami kormánnyal. Egyelőre elmondása szerint hivatalosan még egy áldozat azonosítását sem tudták megtenni a rendőrök.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés