hirdetés
Külföld

Valójában a tobzoskáról terjedhetett az emberre a koronavírus

A főleg az ázsiai kereslet miatti illegális csempészet következtében megritkult és immár kihalással veszélyeztetett tobzoskákról terjedhetett át valójában a koronavírus tavaly év végén újonnan azonosított törzse az emberre.

Valójában a tobzoskáról terjedhetett az emberre a koronavírus
hirdetés

Előzőleg úgy vélték, hogy a vírus kígyókról vagy denevérekről terjedt át az emberre, és korábban is voltak olyan vírusok, így például a sars- és a mers-vírus, amelyek esetében a denevérek közti gazdák voltak. Azonban ezekben az esetekben sem közvetlenül a denevérekről terjedt át a betegség az emberre, hanem a sars vírusnál egy cibetmacska, a mers vírusnál pedig tevék voltak azok az állatok, amelyektől az emberek közvetlenül megfertőződtek – számol be róla a MedicalNewsToday.com.

A lap a napokban az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is kérdezte arról, mit tudnak a vírus forrásáról, azonban akkor azt a választ kapták, hogy egyelőre bizonytalan az új koronavírus-törzs terjedésének vonala. Mint válaszlevelükben megfogalmazták,

„Kínában a kutatók tanulmányozzák ezt, azonban a forrást egyelőre nem azonosították”.

Néhány nappal később a Dél-Kínai Mezőgazdasági Egyetem kutatói, Shen Yongyi és Xiao Lihua sajtótájékoztatón bejelentették, hogy talán sikerült azonosítaniuk a vírus közvetlen forrását, méghozzá úgy vélik, hogy ez a tobzoska lehet.

hirdetés

A közleményük szerint

„a tobzoskát az új koronavírus lehetséges közti gazdájának találtuk Dél-Kínában”.

A kutatók előzőleg rámutattak arra, hogy az új koronavírus kettő, denevérek közt terjedő vírusra is hasonlít, méghozzá mintegy 88 százalékos egyezést sikerült felfedezniük, ami alapján azt feltételezték, hogy a denevérek lehettek a betegség hordozói.

A két kutató azonban újabban genomszekvenálással hasonlította össze a DNS-mintákat az emberekben és állatokban jelen lévő vírusokat vizsgálva, és 99 százalékos egyezést mutatott a tobzoskákban talált vírus az emberben találttal.

„Ez egy rendkívül érdekes megfigyelés. Még ha további részleteket kell is látnunk, úgy tűnik, van benne igazság, mivel most már van némi újonnan érkező adat, amely azt mutatja, hogy a tobzoskák hordoznak a 2019-nCoV-val közeli kapcsolatban álló vírusokat. Ez az legfrissebb felfedezés nagy jelentőségű lesz az új koronavírus elkerülésében, illetve a kezdeti forrásának kezelésében”

– fogalmaztak az egyetem honlapján közreadott közleményben.

A kutatók és az egyetem ígérete szerint hamarosan nyilvánossá teszik munkájuk eredményeit, ezzel is segítve a vírus megfékezését.

Korábban több maláj tobzoska pusztulásáért is a koronavírus volt felelős kutatások szerint, és noha ezek a világ legnagyobb mértékben csempészett állatai, aminek következtében a kihalás veszélyébe sodródtak, Ázsiában, így Kínában is „gyógyító erőt” tulajdonítanak néhányan az állat bizonyos testrészeinek, így a 10 éves börtönbüntetés sem fékezi meg az illegális vadvilág-kereskedőket. Emellett az állat húsára is kiemelkedő a kereslet.

Úgy tudni, hogy a vírus elsőként egy vuhani piacon terjedt át emberre, ahol halakat, tengeri élőlényeket, és vadhúst árultak. Elvileg tobzoskát itt nem lehet kapni, de persze az illegális kereskedelem felütheti a fejét az efféle piacokon is.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés