hirdetés
Külföld

Újabb veszélyes vihar érheti el Puerto Ricót

Puerto Ricón rendkívüli helyzetet hirdettek ki, miután újabb trópusi vihar érheti el a területet a Karib-tengeren át.

Újabb veszélyes vihar érheti el Puerto Ricót
hirdetés

Az amerikai nemzeti hurrikánközpont (NHC) figyelmeztetést adott ki a trópusi vihar közeledte miatt Puerto Rico és a Dominikai Köztársaság területére.

A BBC azt írja, az előrejelzések szerint a Dorian névre keresztelt trópusi vihar az elkövetkező huszonnégy órában hurrikánná erősödhet. Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta a vészhelyzet kihirdetését, amely szövetségi támogatást tesz elérhetővé a katasztrófával érintett területen.

Kedd estig a vihar Puerto Ricótól nagyjából 440 kilométerre délkeletre volt, és 85 km/órás szélsebességgel haladt előre. 2017-ben ugyanitt a Maria hurrikán szörnyű pusztítást vitt véghez, amelynek hatásaiból még mindig igyekszik kilábalni az amerikai szigetország. Az újabb vihar feltehetőleg ismét áramszüneteket és károkat idéz majd elő az erős szelek miatt.

A Dominikai Köztársaság és Puerto Rico egyes területein akár 15 centiméter csapadék is hullhat, az erős szelek pedig a partvidéken életveszélyes hullámokat idézhetnek elő. Wanda Vázquez Garced kormányzó hétfőn hirdette ki a rendkívüli állapotot, s egyben az embereket arra szólította, hogy készüljenek a közelgő viharra.

hirdetés

Szerte a szigeten egyébként mintegy 360 menedékhelyet nyitnak majd meg az emberek előtt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés