hirdetés
Külföld

Új-Zélandon már „nincs aktív koronavírus-fertőzött”

Új-Zélandon mostanra már jóformán az összes, a koronavírussal összefüggésben meghozott korlátozást feloldják, miközben a bejelentés szerint nincsen aktív koronavírus-fertőzött az országban.

Új-Zélandon már „nincs aktív koronavírus-fertőzött”
hirdetés

Az ország az „első szintre” lép vissza a négy fokozatból álló veszélykezelő rendszerében helyi idő szerint éjféltől kezdődően – derül ki a BBC cikkéből.

Az újonnan életbe lépő fokozat egyúttal azt jelenti, hogy már nem kell korlátozni a közösségi eseményeket, miközben azonban az egyik legfontosabb korlátozásként a határok továbbra is zárva maradnak.

Az enyhítést az tette lehetővé, hogy immár több mint két hete nem fedeztek fel új koronavírusos esetet Új-Zélandon.

Jacinda Ardern miniszterelnök újságíróknak azt mondta, „egy kis táncot lejtett”, amikor értesítették őt arról, hogy már egyetlen aktív fertőzöttről sem tudni.

hirdetés

„Noha biztonságosabb, erősebb pozícióban vagyunk, még nincs egyszerű visszaút a Covid előtti életbe, ellenben az elszántság és összpontosítás, amely az egészségügyi válaszunkat jellemezte, most a gazdasági újraépítésbe áramlik át. Miközben a munka még nincsen befejezve, nem is lehet tagadni, hogy mérföldkövet értünk el. Így tehát zárásként egyszerűen annyit mondok: Köszönöm, Új-Zéland”

– fogalmazott a miniszterelnök asszony.

Új-Zélandon március 25-én vezették be a korlátozásokat először, s egyúttal kialakították azt a négyfokozatú rendszert, amelynek a kezdetekkor már a legmagasabb, negyedik lépcsője volt érvényben. Ekkor az üzletek zöme zárva tartott, ahogyan az iskolák is, s az embereket arra kérték, maradjanak otthon.

Több mint öt hét múltán, áprilisban csökkentették hármas szintűre a korlátozást, amikor is az elvitelre árusító éttermek mellett több másik üzlet is kinyithatott. Ezután tovább csökkent a fertőződések száma, és május közepére elérték azt, hogy a második szinte enyhítsék a korlátozások mértékét.

Az előzetes tervek szerint egyébként június 22-én lehetett volna az első szintre jutni, de miután már tizenhét napja nem regisztráltak új fertőződést, erre korábban sor kerülhetett. Az enyhítés azt is jelenti, hogy az iskolák és a munkahelyek ismét látogathatóak lesznek, valamint korlátozások nélkül lehet esküvőt, temetést tartani, és a közösségi közlekedés használatát sem korlátozzák szabályokkal.

A védőtáv megtartása nem lesz ugyan kötelező, de azért továbbra is azt ajánlják az embereknek, hogy tartsák magukat ezen irányelvhez. A külföldről hazatérő új-zélandi lakosoknak ellenben továbbra is tizennégy napra karanténba kell vonulnik.

Jacinda Ardern arra figyelmeztetett, hogy bizonyosan lesznek még koronavírusos esetek, és nem egyik pillanatról a másikra történik a vírus leküzdése, hanem huzamosan fenntartott erőfeszítésre van szükség hozzá.

Új-Zélandon összesen 1154 megerősített koronavírus esetet jegyeztek fel, és huszonketten haltak meg. Az első beteget még februárban diagnosztizálták.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés