hirdetés
Külföld

Tűz ütött ki a görögországi Moria migránstáborban

Tűz pusztította el Görögország legnagyobb migránstáborát, a Leszbosz szigetén található, különösen zsúfolt Moria nevezetű telepet.

Tűz ütött ki a görögországi Moria migránstáborban
hirdetés

Mintegy huszonöt tűzoltó és tíz tűzoltóautó érkezett a helyszínre a lángok oltására, miközben a migránsokat evakuálták. Egyesek közülük így is megsérültek, jellemzően a szervezetükbe kerülő füst következtében – írja a BBC.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, azonban az erős széllökések hatására a szigeten máshol dúló két jelentősebb erdőtűz szikrái is oda juthattak, amelyek aztán a tűzesetté nőhették ki magukat.

A Moria migránstáborban közel 13 ezer ember szállt meg, ami majdnem négyszerese annak a számnak, amelyet hivatalosan el tudna szállásolni a létesítmény.

Aris Hatzikomninos leszboszi kormányzóhelyettes egy helyi rádiónak azt nyilatkozta, hogy a tábor teljesen megsemmisült, míg Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök bejelentette, hogy a tűzesettel összefüggésben helyi idő szerint 9 óra 30 perckor rendkívüli találkozót tartanak.

Egy helyi lakos a BBC-nek azt mondta, hogy szinte a teljes tábort látták lángba borulni, s számára a távolból úgy tűnt, hogy ugyan akadt egy-két sátor, amelyek megúszták a katasztrófát, egyébiránt a létesítmény zöme leégett.

A migránstábort egyébként múlt héten karantén alá helyezték, mivel egy ott élő migráns esetében beigazolódott a koronavírus-fertőzés ténye. Jelenleg már harmincöt koronavírus-fertőzött lakóról van tudomása a hatóságoknak a Moria migránstábor területén.

A görög ANA hírügynökség közlése szerint a tűz azt követően tört ki, hogy a harmincöt fertőzött migráns egy része nem volt hajlandó elszigetelődni a családjaival – ez az információ azonban hivatalos forrásból egyelőre nem nyert megerősítést.

Egy kormányzati szóvivő az ERT nevű televíziócsatornának azt mondta, hogy vizsgálják a gyújtogatásról szóló értesüléseket, miközben a szigeten rendkívüli állapotot hirdettek ki.

A rendőrség megakadályozta azt is, hogy a tűz elől menekülő migránsok Mitilínibe menjenek, ráadásul a helyzetet tovább bonyolítja az is, hogy több migráns koronavírus-fertőzött is lehet.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés