hirdetés
Külföld

Többfelé Európában is tanítási szünetet rendelhetnek el a koronavírus miatt

Olaszországban és Franciaország bizonyos részein is fontólra vették az iskolák ideiglenes bezárását a koronavírus terjedése miatt.

Többfelé Európában is tanítási szünetet rendelhetnek el a koronavírus miatt
hirdetés

Az olasz kormány minden iskolát és egyetemet érintően oktatási szünetet tervez elrendelni országszerte egészen március közepéig, mégpedig a koronavírus terjedésével összefüggésben – írja a BBC az Ansa nevű olasz hírügynökség beszámolójára hivatkozva.

Előzőleg arról számoltak be, hogy Olaszországban megnövekedett mind a megbetegedések, mint pedig a betegséggel összefüggő halálozások száma.

Az előzetes beszámolókat követően a BBC később azt írta, hogy Olaszországban egy kormányzati ülésen is foglalkoznak az iskolák bezárásáról szóló tervvel, miközben más, a koronavírus terjedésének megfékezését célzó rendkívüli intézkedést is megvitatnak.

A korábbi beszámolókra reagálva Lucia Azzolina olasz oktatási miniszter elmondta, hogy a döntést egyelőre még nem hozták ugyan meg, de az elkövetkező néhány órában már végleges döntés születhet.

hirdetés

Mindeközben Franciaországban százhúsz olyan iskolát zártak be ideiglenesen, amelyek a legnagyobb számú koronavírus-fertőzéssel sújtott fővárosi környéken helyezkednek el.

A szünet az általános- és középiskolákra is vonatkozik Párizs északi részének közelében, ahol nagyobb számú koronavírusos megbetegedés, illetve két, a vírus okozta haláleset is történt.

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter szerint az iskolák bezárása mintegy 35 ezer diákot érint.

Előzőleg Kínában is meghosszabbították az iskolai szünet tartamát annak érdekében, hogy lassítsák a vírus terjedését, valamint Japánban is az a döntés született, hogy a közelgő szünet előtt, a megszokottól korábban tanítási szünetet rendelnek el.

Frissítés: Az MTI szerint Olaszországban azonnali hatállyal leállítják a tanítást

Azonnali hatállyal leállítják a tanítást egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt. Az intézmények március 15-ig zárva lesznek - értesült az olasz sajtó szerdán.

Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter arra kérte az olaszokat, várják meg a hivatalos bejelentést.

A sajtó viszont úgy tudja, a kormány rendelkezése csütörtöktől minden oktatási intézményre érvényes a bölcsödéktől az egyetemekig.

A pedagógus szakszervezetek szerint a kormánynak sikerült ismét teljes káoszt teremtenie.

Roberto Fontana egészségügyi miniszter "komolynak" nevezte a kornavírus-fertőzés terjedése miatti helyzetet.

Attilio Fontana a betegségtől leginkább érintett Lombardia kormányzója újabb vesztegzártérség felállítását sürgette Bergamo területén. (MTI)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés