hirdetés
Külföld

Többen meghaltak, miután tűz keletkezett egy jachtkikötőben Alabamában

Legkevesebb nyolc ember életét vesztette, amikor az amerikai Alabama államban egy jachtkikötőben komoly tűz keletkezett, amely több hajót is elért. A tűz sebesen terjedt, miközben az emberek a scottsborói kikötőben aludtak.

Többen meghaltak, miután tűz keletkezett egy jachtkikötőben Alabamában
hirdetés

A kikötő alumínium teteje és a fából készült járópadozat is összeomlott, több hajó pedig elsüllyedt a vízben. Hét embert, akik még idejében a vízbe ugrottak a hajókról, kimentettek a vízből, és kórházba szállítottak – derül ki a BBC cikkéből.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. Jelenleg is keresnek azonban lehetséges áldozatokat a környéken a vízben a mentő egységek, akik egyelőre újabb holttestekre nem leltek rá.

A tűz helyi idő szerint 0 óra 40 perc körül keletkezett, és összesen harmincöt horgonyzó kishajót ért el a Tennessee folyón található kikötőben. Az áldozatok személyazonosságát egyelőre nem közölték.

A scottsborói tűzoltóparancsnok azt mondta, rendkívül elkeserítő a tragédia, éppenséggel az egyik legszörnyűbb dolog, amit valaha látott. Úgy véli, annál tragikusabbnak hatnak majd az események, minél több dolog derül ki.

hirdetés

A fire at a boat dock in Scottsboro, Alabama has killed multiple people, fire officials said. https://t.co/LHkZ3OuByQ pic.twitter.com/hMhtauT5aR

— Reuters (@Reuters) January 27, 2020

A közösségi oldalakon megjelent képeken látható, hogy a sorban egymás mellett horgonyzó hajók lángokba borulnak. Egy szemtanú szerint a hajókon propán- és gáztartályok voltak, amelyek alighanem hozzájárultak a tűz gyors terjedéséhez.

A szemtanú úgy látta, hogy az emberek egy, a sor végén lévő hajóra ugráltak fel, mivel a tűz középtájt ütött ki. Az a hajó azonban szintén kigyulladt, így végső soron a vízbe kellett ugraniuk. A nő szerint a legtöbb elpusztult hajó olyan embereké volt, akik huzamosabb ideig éltek azokon.

A sérülteket – akiket a hideg vízben töltött idő vagy a tűz közelsége miatt elszenvedett sérülés miatt kellett kórházba szállítani – már haza bocsátották.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés