hirdetés
Külföld

Több halálos áldozata is van a Capitolium ostromának

Trump-támogatók törtek rá az amerikai Capitoliumra, ahová azóta már visszatértek a törvényhozók, hogy Joe Biden választási győzelmét hitelesítsék. Az incidens során a hatóságok szerint négy személy halt meg, közülük egy nőt a rendőrök lőttek le, míg a másik három elhunyt a zavargás során olyan súlyosan megsérült, hogy nem lehetett megmenteni az életét.

Több halálos áldozata is van a Capitolium ostromának
hirdetés

A Trumpot támogató zavargók Joe Biden megválasztása okán vonultak a Capitoliumhoz, miután egy akkor még békés eseményen Donald Trump amerikai elnök cselekvésre szólította támogatóit, és azt kérte tőlük, hogy vonuljanak a Capitioliumhoz. Igaz, később azt is mondta az összegyűlt embereknek, hogy térjenek haza, miközben továbbra is azt állította, hogy választási csalás történhetett – derül ki a BBC beszámolóiból.

Később a Twitter és a Facebook egyelőre felfüggesztette az elnök közösségi oldalait.

Mike Pence alelnök szerda este ismét megnyitotta a félbeszakított ülést, amelyen a törvényhozók az elektori szavazatok újraszámlálását és megerősítését folytatták. Az alelnök azt mondta, hogy a tegnapi „egy sötét nap az Egyesült Államok Capitoliuma történetében”.

Egyes republikánusok az amerikai elnökválasztás eredményének remélt változása érdekében éltek kifogással, ám a legvalószínűbb az, hogy a szavazatok számlálása nem lesz befolyással az eredményre.

hirdetés

A szerdai zavargásra azt követően került sor, hogy két demokrata is szenátori mandátumot kapott Georgiában.

A zavargások során négy ember vesztette életét a Capitoliumban, akik közül egy nőt a rendőrök lőttek le, mivel ő is egy olyan csoport részeként jelent meg a helyszínen, akik még az ülés ideje alatt próbáltak bejutni a terembe. A nőt ugyan kórházba szállították, azonban életét vesztette. Ugyan hivatalosan nem nevezték meg, kiről van szó, de sajtóértesülések szerint az amerikai légierő egy veteránja volt az elhunyt.

Rajta kívül egy nő és két férfi vesztette életét, akik halálával kapcsolatosan egyelőre annyit tudni, hogy a helyszínen szenvedtek olyan sérülést, amelybe belehaltak. Emellett legalább tizennégy rendőr is megsérült.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés