hirdetés
Külföld

Tizenhét embert mérgezhetett meg egy francia orvos

Nyomozás indult egy francia orvos ellen, aki hazájában tizenhét embert mérgezhetett meg. A Frédéric Péchier nevű gyanúsított ellen, aki altatóorvosként dolgozott, korábban már hét másik ügy miatt is folyt nyomozás. A korábbi esetekben kilenc ember halt meg.

Tizenhét embert mérgezhetett meg egy francia orvos
hirdetés

Az ügyészek állítása szerint a férfi szándékosan idézett elő vészhelyzetet, hogy aztán felvághasson a képességeivel a kollégái előtt. A férfi tagadja a vele szemben megfogalmazott gyanút, amelyért, ha beigazolódik, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhatnak – írja a BBC.

Frédéric Péchier ügyvédje, Jean-Yves Le Borgne az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy a nyomozás eddig semmit sem bizonyított.

„Megvan a lehetősége annak, hogy Dr. Pechier követte el ezeket a mérgezéseket, ám ez a hipotézis egyelőre semmi egyéb, csupán egy hipotézis. Hangsúlyoznom kell az ártatlanság vélelmezését”

– fogalmazott az ügyvéd.

hirdetés

Péchier ellen 2017 májusában indult nyomozás hét mérgezés ügyében, s noha akkor az orvost szabadlábra helyezték, orvosi hivatása gyakorlásától eltiltották.

Ezen a héten a rendőrség már hatvanhat olyan eset miatt kérdezte ki a férfit, amikor hirtelen szívmegállás történt műtétek során alacsony kockázatúnak ítélt betegek esetében, s ennek alapján fogalmazták meg az újabb gyanúsításokat.

Az érintettek között különböző életkorú emberek voltak, az orvos legfiatalabb áldozata mindössze négy, a legidősebb nyolcvan éves lehetett.

Etienne Manteaux elmondta, hogy mindegyik gyanús esetben Péchier volt a „közös nevező”, aki mellesleg kollégáival is nyílt konfliktusban állt. Amikor a mérgezéses esetek történtek, mindannyiszor a műtét közvetlen közelében volt, és mindig gyorsan megállapította a probléma okát, még akkor is, amikor valójában még nem lehetett egyértelműen például kálium-túladagolásra vagy a helyi érzéstelenítő túladagolására gyanakodni.

Az orvos tagadta a vádakat, ügyvédei pedig azt állítják, a rendőrség kifogásolható módon használja fel védencük az első kihallgatáskor tett kijelentéseit.

Péchier a maga részéről elmondta, hogy bármi történjék is, a karrierjének vége, hiszen senki nem tudna bízni egy orvosban, akiről azt állítják, hogy megmérgezte a betegeit.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés