hirdetés
Külföld

Tizenhat millió ember került „karanténba” Észak-Olaszországban

Olaszországban akár 16 millió embert is érinthet az újonnan kiterjesztett vesztegzár, amellyel az ország az először tavaly év végén Kínában megjelent új koronavírus-törzs terjedését igyekszik megakadályozni.

Tizenhat millió ember került „karanténba” Észak-Olaszországban
hirdetés

Az intézkedés értelmében mindenkinek, aki Lombardiában vagy az érintett másik tizennégy észak- és közép-olaszországi tartományban él, rendkívüli engedélyre lesz szüksége az utazáshoz. Milánót és Velencét ugyancsak érinti a karantén – számol be róla a BBC.

Giuseppe Conte miniszterelnök bejelentette azt is, hogy országszerte bezárnak az iskolák, az edzőtermek, a múzeumok és az éjszakai klubok, illetve egyes más vendéglátóhelyek is. Ezzel ez Kínát követően a második legszigorúbb intézkedés a koronavírus kapcsán.

A vesztegzár és a vele összefüggő korlátozások előreláthatólag április harmadikáig tartanak majd.

Európán belül Olaszországban a legmagasabb a koronavírus okozta fertőződések száma, s a szombati napra már több mint 1200-zal emelkedett az esetek száma, amely így eléri az 5883-mat.

hirdetés

Az újonnan bevezetett szigorú vesztegzár az ország lakosságának mintegy harmadát érinti. Ráadásul éppen a magasabb jövedelmű északi és középső területek érintettek, amelyeknek igen jelentős a gazdasági szerepe is.

Olaszországban a halálos áldozatok száma meghaladta a 230 főt úgy, hogy a hatóságok egyetlen nap leforgása alatt harminchat halálesetről tettek bejelentést nemrégiben. Lombardiában a koronavírus a kórházak működését is nagyban nehezíti.

A vesztegzárral érintett régiókba nem léphet be senki, s nem is lehet onnan távozni, hacsak nem bizonyítottan munkaügyi, sürgősségi vagy egészségügyi oka van a távozási vagy belépési szándéknak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés